A kőrispusztulást egy olyan gombabetegség okozza, amely az ezredforduló után jelent meg tömegesen Magyarországon. A fertőzés elsősorban a magas kőrist és a magyar kőrist támadja, és a fiatal magoncoktól kezdve az idős fákig minden korosztályt veszélyeztet. A betegség elsőként a lombkoronában jelentkezik, a lombozat ritkulásával és a levelek méretének csökkenésével, amelyet a hajtások száradása követ. A pusztulás üteme kiszámíthatatlan, mivel azt nagyban befolyolja a csapadékmennyiség, a termőhely minősége, valamint a fák általános egészségi állapota.

Ez a probléma messze túlmutat egyetlen fafaj elvesztésén. Azokon a területeken, ahol a kőris van túlsúlyban, a tömeges megbetegedés következtében a lombkorona hirtelen megnyílik. Az erdőborítás csökkenésével gyengül a talaj védelme, felgyorsulhat az erózió, és romlik a terület vízvisszatartó képessége is, ami a mai szélsőséges, hirtelen lezúduló csapadékkal járó időjárás mellett komoly ökológiai kockázatot jelent.

Bár a már megfertőződött egyedek megmentésére nincs technológia, az erdőgazdálkodó a fokozatos beavatkozásokra és az erdő természetes megújulására támaszkodik. A balesetveszélyes, elhalt fákat kitermelik, ám ahol ez biztonságosan megoldható, a holtfát a területen hagyják, mivel az számos faj számára nélkülözhetetlen élőhelyet biztosít. Kiemelt figyelmet kapnak azok a kőrisek, amelyek a fertőzött állományokban is egészségesek maradnak, hiszen ezen ellenálló példányok megőrzése kulcsfontosságú a jövő szempontjából.

A kőrisállományok gyengülésével több fény jut az erdő talajára, ami szakmai szempontból lehetőséget is hordoz magában, hiszen teret ad más, a termőhelyhez illeszkedő őshonos fafajok megerősödésének. A Vértesben ez esélyt teremt a kislevelű hárs, a madárcseresznye, a különböző juharfajok, valamint a szárazabb részeken a virágos kőris és a berkenyefajok elterjedésére. A felnövekvő új erdő szerkezete ugyan eltér majd a korábbitól, ám cserébe egy sokkal változatosabb, a klímaváltozáshoz jobban alkalmazkodó és stabilabb ökoszisztéma jön létre.

Az erdőjárók számára a kidőlt törzsek, a fakitermelések nyomai és a megritkult állományfoltok átmenetileg ijesztőnek tűnhetnek, de ezek a jelenségek az átalakulás természetes velejárói. A szakemberek célja jelenleg nem egyetlen fafaj mindenáron való megmentése, hanem a teljes erdei életközösség, a talaj és a természetes folyamatok védelme, hogy a Vértes erdei az elkövetkező évtizedekben is elláthassák ökológiai és tájképi funkcióikat.