Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A mezőgazdaságban egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy a termelők ne kizárólag egy-egy kiugró terméseredmény, hanem több termőhelyen, azonos módszertan mellett elvégzett objektív kísérleti eredmények alapján válasszanak fajtát. Ezt a célt szolgálja a GOSZ, a VSZT, valamint a NAK posztregisztrációs fajtakísérleti rendszere.
Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke rámutatott, hogy soha nem látott extrém időkben van most része a magyaroknak: május óta gyakorlatilag nem érkezett számottevő csapadék, főleg a keleti országrészbe. Az eredmények azt mutatják, hogy az ország búzatermesztési szempontból kettészakadt, az egyes kísérleti helyek között hatalmas különbségek alakultak ki. A VSZT azt tapasztalta, hogy a genetikai háttér megfelelő, a vizsgált fajták mindegyike alkalmas köztermesztésre. A fajtaválasztási döntést minden esetben a helyi adottságokhoz igazítva, táblaszinten kell meghozni.
A sok termőhelyen végzett fajtakísérletek továbbra is fontos tájékozódási forrást és tapasztalatot jelentenek a gazdálkodók és a szakma egésze számára, így a program folytatását a szövetség a jövőben is stratégiai fontosságúnak tartja
- hangsúlyozta Takács Géza.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnöke szerint különösen nagy elismerés illeti a kísérletek kivitelezőit, amiért ilyen rendkívül nehéz évjárati körülmények között is sikerült megfelelően lebonyolítani a vizsgálatokat. A 2025-26-os kísérleti évben ismét jól vizsgázott a rendszer. Mint mondta,
a posztregisztrációs kísérletek alapfeladata, hogy objektív információkkal segítsük a termelőket, ezt idén is teljesíteni tudtuk, ezért a mostani eredmények a gazdálkodók számára nagy segítséget jelentenek a fajtaválasztáshoz.
Őszi búzából Nyugat-Magyarországtól a Dél-Alföldig nyolc helyszínen vizsgáltak 48 fajtát
A 2025 őszén elvetett őszi búza posztregisztrációs kísérletekben nyolc helyszín - Abaújszántó, Bóly, Füzesabony, Hajdúböszörmény, Martonvásár, Mosonmagyaróvár, Szarvas és Szombathely - vett részt. Ezeken összesen 48 - 29 korai és 19 középérésű - fajtát hasonlítottak össze. A kisparcellás kísérletekben valamennyi fajtát egységes vetőmagnormával vetették. A szakemberek nemcsak a terméseredményeket vizsgálták, hanem számos agronómiai tulajdonságot és minőségi paramétert is értékeltek. Az elemzésben mind a nyolc hely terméseredményei szerepelnek, emellett vizsgálták többek között a szemtermés nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmát. Három helyszínről sütőipari minőségi adatok is rendelkezésre állnak. A búzakísérletek eredménysorában erősen megmutatkozott a különbség a nyugati és délnyugati országrész javára.
Az őszi káposztarepcénél az aszály és a rovarkártétel is próbára tette az állományokat
Az őszi káposztarepce fajtakísérletekben eredetileg hat helyszínen - Bólyban, Taktaharkányban, Kéthelyen, Dunaszigeten, Jánossomorján és Mecséren - vizsgáltak 19 hibridet. A mecséri kísérletet azonban a súlyos aszálykár és a jelentős rovarkártétel miatt az értékelésből ki kellett zárni. A hibridek közül 14 a középérésű, öt pedig a korai éréscsoportba került. A repcehibridek esetében az olajtartalmat is meghatározták a NAK berendezésével.
Az eredmények értékelésekor a szakemberek az ismétlések közötti eltéréseket és azok szórását is figyelembe vették. A repcekísérletekre erősen hatott a szélsőséges időjárás:
A vetést megelőzően száraz és meleg időjárás volt. Majd az ezt követő csapadékosabb és téliesebb időszak miatt a vetések elhúzódtak, az állományok kezdeti fejlődése pedig vontatott volt. Tavasszal azonban ismét jelentős csapadékhiány, helyenként fagy, majd a tenyészidőszak későbbi szakaszában tovább súlyosbodó aszály és nyári forróság nehezítette a növényállományok fejlődését.
A búza és repce mellett 2026-ban először napraforgó-kísérlet is indult, a kukorica vizsgálatok pedig huszadik alkalommal szerepelnek a rendszerben. Ezeknek a kísérleteknek az eredményei ősszel várhatóak. A GOSZ-VSZT-NAK őszi búza és őszi káposztarepce kísérletek idei és korábbi eredményeiről készült összefoglaló kiadványok ezen a linken és ezen az oldalon érhetőek el.











