2022. január 24. hétfő Timót

Hírek - Növény

Dübörög az erdősítés Pest megyében: 35 futballpályányit ültettek ezekből a fákból

Összesen 25 hektár – 35 futballpályának megfelelő – új erdőt hozott létre a Pilisi Parkerdő a Budapest körüli agglomerációban az újszülöttek erdeje program keretében. A program a jövő generációk egészséges környezetének megteremtését és az ország klímasemlegességi céljainak elérését egyaránt szolgálja.
 
 

A kormány a 2020-ban elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben fogalmazta meg azt a szándékát, hogy 2030-ig minden évben legalább 10-10 facsemetét ültet az országban születendő gyermekek után. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Agrárminisztérium együttműködésében 2020 őszétől, tíz éven keresztül, minden évben, országosan mintegy 150 hektár új erdő ültetését jelenti az állami erdőgazdaságok részvételével. Így minden megyében létrejön az „Újszülöttek erdeje”, ahol az új facsemeték számát a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett születési adatok határozzák meg. A két tárca együttműködésének eredményeként 2020-ban az ország klímakvóta értékesítési bevételeiből forgattak vissza mintegy kétmilliárd forintot az Újszülöttek Erdeje Program kialakítására és további állami erdőtelepítésekre.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

Pest megyében 2018 óta több mint 27 ezer újszülött látta meg a napvilágot, így a Pilisi Parkerdő a program keretében közel 26 hektár erdőtelepítés kivitelezési munkáit végezte el az elmúlt hónapokban Budajenő, Nagykovácsi, Visegrád, Ráckeve, Pomáz, Pécel és Galgamácsa térségében. Elsősorban kocsányos és kocsánytalan-tölgyet, valamint csert ültettek, de a változatos erdőkép, a biológiai diverzitás érdekében egyéb fafajokkal – például vadgyümölccsel, juharral, kőrissel – elegyítették az állományt. Az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszer forrásaiból nemcsak az „Újszülöttek Erdeje” program valósul meg, hanem az Agrárminisztérium által koordinált fásítási mintaprogram is, amelynek keretében a Pilisi Parkerdő Bajnán telepített új cser- és kocsánytalan tölgyerdőt, közel 2,5 hektáron.

Az őshonos, a klímaváltozás hatásainak hosszú távon ellenálló fafajok telepítésével nemcsak a Pilisi Parkerdő által kezelt erdők területét, hanem természetességét, táji léptékű diverzitását, élőhelyi változatosságát is növeltük

– mondta Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője.

(Címlapkép forrása: Pilisi Parkerdő Zrt.)

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárium 2022

    A tavasz meghatározó agrárgazdasági  rendezvénye április 6-án!

    Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től

    Ingyenes online klub 02.22-én!