2020. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Hírek - Növény

Veszélyes kártevő árasztotta el Magyarországot

A szőlőtulajdonosok réme, az apró, különleges külsejű amerikai szőlőkabóca ismét erőre kapott az idei nyár időjárásának köszönhetően. A kártevő a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma fő terjesztője, mely fenyegetést jelent a magyar szőlő és borágazat számára.
 
 

A mezei kabócák közé tartozó amerikai szőlőkabócát (Scaphoideus titanus) a szőlő egyik legádázabb ellenségének tekinthetjük - írja közleményében a disznovenyek.hu. Hazánkban 2006 tájékán jelentek meg az első példányok - kezdetben alacsony egyedszámban -, majd 2014-re már az összes megyéből érkezett róluk bejelentés. A kártevő okozta veszély mértékét jelzi, hogy az Agrárminisztérium, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújtott a termelők számára, a szőlőültetvények megvédéséhez. Az idei nyár kedvezett az amerikai szőlőkabóca felszaporodásának, országszerte érkeztek bejelentések a kártevő megjelenésével kapcsolatban.

Hogyan ismerhetjük fel az amerikai szőlőkabócát?

A nimfák kezdetben átlátszó, majd sárgás színűek, az imágók viszont barnás, foltokkal tarkított külsővel rendelkeznek. A teljesen kifejlett egyedek körülbelül 5 mm hosszúak. Mindössze néhány nap leforgása alatt képesek rettentő mértékben elszaporodni. Tojásaikat a szőlőtőke kétéves szárrészének (cser) kérge alá helyezik, írja a Disznovenyek.hu kertészeti magazin. A tévhitekkel ellentétben a kártevő kizárólagos tápnövénye a szőlő, melynek leveleit szívogatja. Azonban gyakran összetévesztik a megszólalásig hasonló, közeli rokonaival, a többi mezei kabócával.

Forrás: MTI Fotó: Varga György

Miért olyan veszélyes az amerikai szőlőkabóca?

Az amerikai szőlőkabóca az aranyszínű sárgaságot kiváltó fitoplazma (Candidatus Phytoplasma vitis) hordozója. Ez a szőlő egyik olyan kórokozója, amely ellen nem létezik ellenszer, így a betegséget terjesztő kártevők gyérítése kiemelten fontos. A fertőzés kezdetben rendkívüli mértékben csökkenti a terméshozamot, végül elpusztítja a szőlőtőkét.

Hogyan védekezhetünk ellene?

A kifejlett egyedek rendkívül szívósak, szinte lehetetlen megszabadulni tőlük, egészen a fagyokig képesek életben maradni. Emiatt, legfeljebb minimalizálhatjuk számukat. Legyőzésükben az időzítés, valamint a megelőzés játszik kulcsszerepet. A legjobb eredményt a lárvakelés során alkalmazott rovarölő szerekkel érhetjük el. Ez május közepétől, egészen június közepéig esedékes. Megfékezésük érdekében ekkor a leghasznosabbnak a deltametrin és alfa-cipermetrin hatóanyagú szerek bizonyulnak.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu