Módosulhat a földtörvény: nagy változásra készülhetnek a magyar gazdák

Módosulhat a földtörvény: nagy változásra készülhetnek a magyar gazdák

agrarszektor.hu
Az AGRYA-Fiatal Gazdák és a Pannon Vidék Szövetség 2026. szeptember 16-án az Agrár és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium Jogalkotási Főosztályától, további nagy számú szervezettel együtt, megkapta az agrárkamarai törvény módosításával kapcsolatos törvény tervezetét. A tervezet nem csak az agrárkamarai törvény, de ennek okán a földtörvény módosítására is tartalmaz kitételeket. Az AGRYA-PVSZ hivatalosan megküldte az írásos véleményét a Minisztériumnak és résztvett az agrárkamarai biztos által kezdeményezett, ugyanehhez a tervezethez kapcsolódó személyes egyeztetésen is.

Az egyeztetésen derült csak ki, hogy a hivatalosan, véleményezésre kiküldött anyag egy előzetes tervezet. Így az abban foglaltak még jelentősen módosulhatnak. Ez megnyugvás az AGRYA-PVSZ számára, mivel a földtörvény, kiküldött tervezet szerinti, módosítása megszűntette volna helyi földbizottságokat. Ezzel megszűnt volna a helyben élő gazdák rálátása és hatása a helyi földpiacra. Az adásvételi szerződések 1-2 százalékát kifogásolták meg ugyan a földbizottságok, de az ezek mögött húzódó okok a magyar földpiac védelme és megfelelő működése miatt kiemelt fontosságúak

- írja az AGRYA-Fiatal Gazdák közleményében.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az AGRYA-PVSZ képviselőjének kérdésére a kamarai biztos elmondta, hogy a tervezetben szereplő kitételekkel ellentétben a helyi földbizottságok megmaradnak, nem szűnnek meg, a gazdáknak továbbra is biztosított lesz a szerződések előzetes véleményezése. Ennek módjáról, a kapcsolódó eljárási és szervezeti megoldásokról további tájékoztatást nem adott a kamarai biztos, de jelezte, hogy mivel előzetes tervezetről van szó, átvezetik majd a módosítást. Ennek nyilvános egyeztetése is megtörténik majd - tették hozzá.

A helyi földbizottságok a települési agrárgazdasági bizottságok (TAB) javaslataira alapulóan hozták meg a döntéseiket. Ezek további működéséről a kamarai biztos nem tudott információkkal szolgálni, mert még egyeztetés alatt van ez a téma. Az AGRYA-PVSZ álláspontja szerint a TAB-ra vagy ahhoz hasonló funkciójú, települési gazdálkodói fórumra szükség van a földforgalomhoz kapcsolódóan. Így azok megőrzése, fenntartása kiemelkedően fontos. Az egyeztetésen külön téma volt az, hogy az agrárkamarának ne legyen érdekképviseleti feladata, tisztán köztestületként lássa el a feladatait.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mint írták, az agrárkamara feladatait az állam határozza meg, a szervezetét, tisztségviselő választásának rendjét az állam határozza meg, a forrásait részben az állam biztosítja, az állam megmondja, hogy kik lehetnek a tisztségviselői és ezért mennyi és milyen ellenszolgáltatást kaphatnak. És ami a legfontosabb, nem a gazdák döntésén múlik, hogy tagjai lesznek a szervezetnek, hanem bekényszerítik a gazdákat az agrárkamarába. Ezek csak egy köztestület esetén, amely közfeladatokat lát el, értelmezhető kitételek.

Hozzátették, egy érdekképviseletnek adott esetben az állammal szemben is fel kell lépnie. Ezt megfelelően csak egy független érdekképviselet tudja megtenni. Az agrárkamara, - az elmúlt 13 évhez hasonlóan - továbbra sem lesz független az államtól, így tartalmilag, fogalmilag sem lehet érdekképviselet. A kamarai biztos elmondta, hogy a döntés megszületett arról, hogy az érdekképviseletre utaló kitétel kikerül az agrárkamarai feladatok közül Sajnálatos módon ez még nem jelent meg az egyeztetésre kiküldött tervezetben. Az agrárkamarának a jövőben a magyar agrárgazdaság és a gazdálkodók képviseletére csak az érintett nemzetközi szervezetekben lesz  feladata, így például a COPA-COGECA tevékenysége során.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az AGRYA-PVSZ számára megnyugtató a kamarai biztos válasza, hiszen ezt a kérést már július elején is megküldte a Minisztériumnak egy szakmai egyeztetés keretében. A törvénytervezethez kapcsolódóan, általánosan az az AGRYA-PVSZ álláspontja, hogy a jelenlegi egyeztetés is megmutatta, hogy a fontos a gazdálkodói szervezetek bevonása szakmai döntések meghozatalába. Az AGRYA-PVSZ várja, hogy az eseti egyeztetések mellett milyen valós, intézményesített és érdemi agrár érdekegyeztetési rendszert indít el a Minisztérium. Erre már most is szükség lenne, ez egy halasztást nehezen tűrő feladat. Sok a kihívás, a gazdákkal együtt kell és lehet csak arra a megoldást megtalálni.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM