Fontos rendelet változott meg itthon: ez sok magyar termelőt érinthet
Pontosították az EKÁER-bejelentési kötelezettség alól kikerülő kertészeti termékek körét.
Pontosították az EKÁER-bejelentési kötelezettség alól kikerülő kertészeti termékek körét.
A napokban a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint zöldborsó, zöldbab és csemegekukorica kikerült a kockázatos termékek köréből.
Hiába hasonlít az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) és az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR), nem ugyanaz.
Az EKÁER nem újkeletű intézmény, minden bizonnyal az erdőgazdálkodók széles körében ismert, azonban fontos az erre vonatkozó ismeretek felfrissítése.
Kiderült, mit intézett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Budapesti Nagybani Piacon.
Alapvető élelmiszerek értékesítésén nyerészkedő bűnszervezetre csapott le az adóhatóság.
Módosítaná a Kamara a mezőgazdasági gépek közúti közlekedésének szabályait.
Szükséges lenne a súlytolerancia emelése és az EKÁER rendszer módosítása.
Mintegy 10%-kal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta, pedig még drágult is.
Az M1-esen ellenőriztek.
Nem stimmeltek az ekáer és az adóbevallás adatai.
Az EKÁER segítségével derült fény az adótartozásra.
Alagsori garázsban működött a húsüzem.
Súlyos pénzekbe kerülhet a figyelmetlenség, akár vissza is tarthatják a járművet.
A mezőgazdasági vontatók nem minősülnek gépjárműnek.
Hét tonna jelöletlen árut semmisítenek meg.
Elrendelték a termékek megsemmisítését.
Áfacsökkentésre lenne szükség a tojáspiacon is.
Most egy szabolcsi nagykereskedőt buktattak le.
Nem foglalkoznak az 5 százalékos tejáfával.

Kakaókészítményekből, tejtermékekből és friss gyümölcsökből, zöldségekből is óriási mennyiségeket importáltunk 2025-ben.
Keller Károlyt, a Strautmann Gépgyártó Hungária Kft. értékesítési igazgatóját kérdeztük a Primus önjáró takarmánykeverő-kocsiról.
A legtöbb élelmiszerüzletben van egy titokzatos polc, ahol furcsa nevű, zacskós termékek sorakoznak.
Japán kutatók növényi összetevőkkel próbálják reprodukálni a tojás sokoldalú funkcionalitását.
Érdekes belegondolni, hogy amikor például zöldségről vagy gyümölcsről van szó, az emberek többségének fogalma sincs melyik fajtát szereti vagy nem.
A CLAAS XERION 4200 és 5000 TRAC VC modellek univerzális, nagy teljesítményű erőgépek, amelyek kialakításuknak köszönhetően széles körű felhasználásra alkalmasak.