Berla Attila • 2026. november 4. 10:28
A munkaerőhiány, az aszály és a visszafogott jövedelmezőség is egyre komolyabb kihívást jelent a kertészeti ágazatban.
A munkaerőhiány, az aszály és a visszafogott jövedelmezőség is egyre komolyabb kihívást jelent a kertészeti ágazatban. Miközben a termelői piacokon sok vásárló értékeli a helyben előállított zöldséget és a személyes kapcsolatot a gazdákkal, ez önmagában még nem garantál biztos megélhetést a termelőknek. Mislyenácz Péter kertészmérnök az Agrárszektornk elmondta, hogy a gazdaságukat éppen ezért úgy igyekeznek felépíteni, hogy minél kevesebb külső munkaerőre legyen szükségük, a gépesítésre azonban jelentős összegeket és energiát kell fordítaniuk.
A Baranya vármegyében gazdálkodó szakember 16 éve foglalkozik kertészettel. A vállalkozás eredetileg faiskolaként indult, ahol gyümölcsfákkal, cserjékkel, díszcserjékkel, valamint fűszer- és gyógynövényekkel foglalkoztak. Később azonban új irányt is vett a gazdaság, hiszen 2020 után Mislyenácz Péter és párja zöldségtermesztésbe kezdett. A faiskola Cserkúton található, a zöldségtermesztés pedig Pécs határában zajlik, a két terület mindössze öt kilométerre van egymástól.
A faiskola 2000 négyzetméteren működik, a tényleges konténeres növénytermesztési felület azonban ennél jóval kisebb, körülbelül 300–400 négyzetméter. Szabadgyökerű és földlabdás növényeket nem nevelnek, kizárólag konténeres állománnyal foglalkoznak. A gyümölcsfák között a hagyományos fajok találhatók meg, a zöldségtermesztésben pedig kifejezetten széles kínálatra törekednek.
Nyáron legalább húszféle zöldséget termesztünk köztük paprikát, paradicsomot és uborkát, télen pedig többek között cékla, csicsóka, fekete retek, sörretek, sárgarépa és petrezselyem kerül a kínálatba
– fogalmazott az Agrárszektornak Mislyenácz Péter.
A termények jelentős részét közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik, termelői piacokon jelennek meg, emellett egy pécsi kosárközösségben is részt vesznek. A nagybanit ugyan kipróbálták, de a kapott árak mellett nem érte meg számukra az értékesítés. A sokféle zöldség termesztése részben tudatos döntés, így igyekeznek elkerülni, hogy egyetlen terményből egyszerre túl nagy mennyiségük legyen, amit később nehéz eladni.
A termelés és az értékesítés összehangolása ugyanakkor így sem mindig egyszerű: előfordult, hogy öt mázsa céklát nem tudtak értékesíteni, ezért egy részét komposztra tették, más részét pedig állattartóknak ajándékozták. A közvetlen értékesítés egyik előnye, hogy a termelők személyesen találkozhatnak a vásárlókkal. Mislyenácz Péter szerint azok számára, akik rendszeresen piacra járnak, valóban fontos, hogy ismerjék a termelőt, és bizalmi kapcsolat alakuljon ki közöttük. Ugyanakkor úgy látja, hogy Pécs méretéhez képest meglehetősen kevesen látogatják a piacokat, hétről hétre nagyrészt ugyanazokkal a vásárlókkal találkoznak.
Az idei aszály a kertészetek számára is komoly próbatételt jelentett, Mislyenácz Péter gazdaságában azonban a folyamatos technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a zöldségtermesztésben nem okozott jelentős fennakadást. A gazda elmondta, hogy az öntözési rendszert évek óta fejlesztik, így a teljes szezonban biztosítani tudták a növények vízellátását. A faiskolában ugyanakkor jelentkezett vízellátási probléma, amellyel már korábban is számoltak, mivel a kút kapacitása korlátozott volt. A környékbeli termelők tapasztalatai alapján azonban korántsem mindenki volt ilyen szerencsés. Több gazdaságban a másodvetések estek ki, máshol a termények minősége romlott, mert nem állt rendelkezésre elegendő víz az öntözéshez. Akadt olyan termelő is, akinek a kútja kiszáradt, vagy egyszerűen elfogyott a vízvételi lehetősége. Mislyenácz Péter szerint az idei évben több olyan nehézséget is látott a kollégáinál, amelyek közvetlenül a vízhiányból fakadtak.
A kertészetben azonban nem kizárólag az időjárás okoz gondot. Mislyenácz Péter szerint a munkaerőhiány rendkívül súlyos probléma, ezért a gazdaságukat eleve úgy próbálják kialakítani, hogy lehetőség szerint ne kelljen külső dolgozókat alkalmazniuk. A munkát jelenleg ketten végzik a párjával, és amit csak lehet, gépesítenek: a sorközműveléstől kezdve a vetésen át az ültetésig igyekeznek minél több munkafolyamatot saját eszközökkel megoldani. Ehhez jelentős pénzt és energiát fordítanak fejlesztésekre, de a külső munkaerő alkalmazásával korábban nem jártak sikerrel.
Még talán találni is munkaerőt nagy nehézségek árán, de aki ténylegesen ért hozzá és akarja csinálni, olyat végképp nem
– emelte ki.
A gazda szerint ez hosszú távon nem tartható fenn, de a környezetében azt látja, hogy más termelőknél sem egyszerűbb a helyzet. Van, aki már az év elején több alkalmazottal számol, megtervezi a béreket és a járulékokat, nyárra azonban végül csak egy dolgozója marad. A munkaerőhiány és a jövedelmezőség kérdése szorosan összefügg a mezőgazdaság utánpótlásával is. Mislyenácz Péter úgy látja, egyre kevesebb fiatal választja a termelői életformát, és a saját korosztályában is kevés olyan gazdát lát, aki mögött újabb generáció következne. A 46 éves szakember elmondása szerint a termelői piacokon már ő is a fiatalabb gazdák közé tartozik. Szerinte a mezőgazdasági munka rendkívül sok energiát és felkészültséget igényel, miközben más ágazatokban kevesebb munkával és alacsonyabb iskolai végzettséggel is jobb jövedelmet lehet elérni.
Bár a termelői piacokon a helyi élelmiszerek iránti érdeklődés és a vásárlók lelkesedése alapján úgy tűnhet, hogy a gazdálkodás egyre népszerűbb, ez a mindennapi jövedelmezőségben nem feltétlenül mutatkozik meg és azt látom, hogy egyre inkább csökken a termelők száma
– zárta gondolatait Mislyenácz Péter.