
Gyakran veszel banánt? Jobb, ha tisztában vagy vele, mi derült ki róla
Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
A Portfolio Csoport az idén tizedik alkalommal rendezi meg Agrárszektor Konferenciáját, amely mára az egyik legrangosabb és legjelentősebb szakmai eseménnyé vált a hazai agráriumban. Sorra vettük a 10 év legjelentősebb momentumait és szereplőit: az évek során előadott többek között Fazekas Sándor, Torgyán József, Nagy István, Csányi Attila és Phil Hogen, 2015-ben megtartottuk első díjátadónkat, 2019-ben átléptük az 1000 főt, 2021-ben pedig megtartottuk első hibrid konferenciánkat.
Az idén is kétnapos rendezvény egyedülállóan nagy és átfogó témakínálatával a lehető legjobb áttekintést igyekszik nyújtani az agrárgazdaságot érintő kérdésekben, így hozzájárul ahhoz, hogy az ágazat szereplői magas színvonalon tájékozódhassanak a gazdálkodásukat közvetlenül érintő legfontosabb területekről. A konferencia arra törekszik, hogy a lehető legfrissebb és legaktuálisabb információkat nyújtsa a résztvevőknek, emellett pedig hosszabb távú prognózisokkal is könnyíti a vállalkozások sorsát leginkább befolyásoló gazdálkodási döntések tervezését és meghozatalát. A rendezvény a programban szereplő témákat színvonalas szakmai előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel dolgozza fel, amelyekben az államigazgatási, a banki, az üzleti és a szakmai-érdekképviseleti szféra legkompetensebb képviselői és döntéshozói vesznek részt.
Az Agrárszektor 2022 konferencia részletei:
Részletek https://bit.ly/3CoW18n
Részletes program https://bit.ly/3y1Vg3W
Előadók https://bit.ly/3CyDp6a
HOL TALÁLOD MEG A PORTFOLIO-T?
web: http://www.portfolio.hu
youtube: https://www.youtube.com/user/portfoliohuvideo
facebook: https://www.facebook.com/portfolio.hu
instagram: https://www.instagram.com/portfoliohu/
linkedin: https://www.linkedin.com/company/portfolio.hu/
tiktok: https://www.tiktok.com/@portfolio.hu
rss: https://www.portfolio.hu/rss
hírlevél: https://www.portfolio.hu/hirlevel-feliratkozas
prémium tartalmaink: https://www.portfolio.hu/portfolio-signature/csomagok
soundcloud: https://soundcloud.com/user-955595835
spotify: https://open.spotify.com/show/74rTI4trRslqmRuKfpar2L?si=TZab4U46SoaytoYxdYJEVA&nd=1
apple podcasts: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/portfolio/id1533404907?l=hu
Zuhanás a tőzsdéken? Medve vagy bika? Izgalmak az ingatlanpiacon? És mi a helyzet a kriptodevizákkal? Prognózisok, vélemények. Érvek, ellenérvek. Globális kitekintés és a magyar piac legalaposabb ismerete. Segítünk eligazodni a gazdaság különböző szektoraiban. Kerülj képbe a piaccal és profitálj 100 szakértő tudásából! Olvasd, hallgasd, kövesd a Portfoliot!










Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmúak, és kiváló minőségű fehérjeforrások.
Az Alapvetés podcast műsoraiban minden csütörtökön a szakma nagy neveit láttuk vendégül.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
Márki Károlyt, a NAGISZ Zrt. takarmányipari ágazatának vezetőjét kérdeztük.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.