A faj megjelenése rendkívül jellegzetes, hiszen hosszú nyelű levelei négy, lóherére emlékeztető levélkéből állnak. Magyarországon, különösen az Alföldön egykor jóval elterjedtebb volt, ám a folyószabályozások, a lecsapolások, majd az intenzív mezőgazdaság és a rizsföldeken alkalmazott vegyszeres gyomirtás miatt mára jelentősen visszaszorult.

Napjainkban a hazai előfordulásai kifejezetten ritkák és elszigeteltek. A növény a nyílt iszapfelszínekhez és a sekély, időszakosan vízborította élőhelyekhez kötődik. Mivel gyenge a versengőképessége, a sűrű vízi és mocsári növényzetben könnyen elnyomják a konkurens fajok. Leginkább ott képes megmaradni, ahol a vízjárás természetesebb, a partszakasz pedig mérsékelten bolygatott - például taposott -, így a növényzet ritkásabb marad. Ezt a fokozatos eltűnést figyelembe véve a csongrádi előfordulás kiemelkedőnek számít, hiszen két nagyobb, több szobányi területet elfoglaló foltjában közel húszezer hajtást számlál.

A hatalmas populáció kialakulásában és megmaradásában döntő szerepe volt a terület tudatos vízellátásának. Az idén, 2026 májusában lezárult, nyolc hónapon át tartó mesterséges vízpótlásnak köszönhetően a meder még most, szeptemberben sem száradt ki teljesen. Ezt a feladatot az üvegházak fűtéséhez használt, majd lehűtött termálvíz bevezetésével oldották meg.

A csongrádi példa jól mutatja, hogy a minőségi és mennyiségi mutatókat, valamint az ökológiai igényeket szem előtt tartó, ellenőrzött vízpótlás hatékony eszköz lehet a kiszáradó tájban egyre ritkább, vízhez kötődő veszélyeztetett növényfajok megmentésében és élőhelyeik fenntartásában.