Az élelmiszeripari boltok forgalma 0,4 százalékkal nőtt februárhoz képest

agrarszektor.hu
Idén márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, az év első negyedévében stagnálás volt megfigyelhető - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben 2012 márciusában 645,2 milliárd forint, az első negyedévben 1758,7 milliárd forint értékű forgalom realizálódott. Az egy hónappal korábbihoz mérten - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal növekedett.

A márciusi növekedésben meghatározó szerepet játszott, hogy a forgalom közel feléért felelős élelmiszer- és élelmiszer jellegű üzletek eladásai növekedtek, mialatt az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének visszaesése folytatódott.

Az élelmiszeripari boltok forgalma 0,4 százalékkal emelkedett 2012 februárjához képest, a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelem ennél nagyobb mértékű havi növekedést produkált (0,9 százalék) - ismertette a KSH adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az üzemanyagtöltő állomásokon 0,7 százalékkal csökkent a forgalom az előző hónaphoz viszonyítva.

Az Eurostat jelentése szerint az eurózóna államaiban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,2 százalékkal esett vissza, "vagyis ebből a szempontból hazánk jobban teljesített az euróövezetnél" - írta közleményében az NGM.

Az EU 27 átlaga 1 százalékos bővülést produkált, vagyis hasonló mértékű volt az átlagos emelkedés, mint hazánkban. Legfőbb kereskedelmi partnerünk Németország kiskereskedelme 0,3 százalékos növekedést produkált. A régióban Bulgáriánál (-1,8 százalék), Szlovéniánál (-0,5 százalék) és Szlovákiánál (0,1 százalék) jobb teljesítményt nyújtott hazánk a kiskereskedelmi forgalom tekintetében 2012 márciusában - olvasható az NGM közleményében.

 

forrás: MTI/Hvg.hu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?