Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Erdei Péter, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint az új döntéssel céljuk a Mars téri piacra elenyésző mennyiségű, saját termelésű áruval érkező kiskereskedők előnyben részesítése:
“Ők általában az idősebb korosztályból kerülnek ki, és mindig negyedasztalnyi helyet kérnek. Ekkora helyet kívánunk biztosítani nekik ingyenesen a Nagycsarnok területén minden hétfőn, kedden és csütörtökön, valamint vasárnap is.
Jelenleg a negyed asztalhely ára bruttó 300 forint, amit a legtöbb esetben éppen hogy csak ki tudnak árulni kis portékájukból. Ezért próbálunk számukra egy kis segítséget adni, és bízunk abban, hogy amint ezt a vásárlók is megtapasztalják, akkor már nemcsak a nagy piaci időszakban jönnek többen, hanem a már előbb említett napokon is" - magyarázta a döntés hátterét a piac vezetője.
forrás: Szegedma.hu