Virágzik már a repce

agrarszektor.hu
Tavaly az aszályos időjárás miatt a repce vetése elhúzódott, ezért a gazdák több helyen nem tudták időben elvégezni a munkálatokat. Ennek következtében az olajnövény vetésterülete jócskán, mintegy 23%-kal elmaradt az előző évben regisztrálttól.

A 2011/2012-es évhez képest az idén a repceállományok állapota kedvezőbb, ugyanakkor a növények alacsony termete, illetve a kevés számú oldalhajtás kedvezőtlenül befolyásolhatja a termésmennyiség későbbi alakulását. - tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A repce esetében az első növényvédelmi beavatkozás a tavasszal megjelenő kártevők (szárormányosok) elleni védekezés. Ennek optimális ideje március közepe lett volna, azonban az elhúzódó tél és a sok csapadék körülbelül 3 héttel késleltette a kezelést.

Ahol az időjárási feltételek megengedték, időben megtörtént az első és második fejtrágyázás is. A rovarölő szeres kezeléssel egy menetben a különböző lombtrágyák kijuttatását is szükséges volt elvégezni. Ahol ez megvalósult, a levélen keresztül is gyorsan felvehető, mezo- és mikroelemeket tartalmazó tápanyagok segíthették a sok csapadéktól és víznyomástól meggyötört növények fejlődését. A virágzás elején és teljes virágzásban ismét érdemes bórt, illetve egyéb mezo- és mikroelemeket tartalmazó lombtrágyával kezelni a repceállományokat. Ha a következő időszakban kellő mennyiségű csapadék hullik, a repce oldalhajtásai megerősödhetnek, így a termésmennyiség is kedvezően alakulhat.

A repcemag aktuális árutőzsdei (BÉT) határidős ára augusztusi lejáratra 128 500 Ft/t. 2012-ben májusi lejáratra 137 000 Ft/t, augusztusi lejáratra pedig 141 000 Ft/t, míg 2011-ben ebben az időszakban az árak mindkét terminusra vonatkozóan 120 000 Ft/t körül mozogtak. 2010-ben ugyanekkor 74 000 Ft/t-ás áron jegyezték a BÉT-en a repcemagot.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

KWS – tíz éve első a repcetáblákon*, első az innovációban! (x)

Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repce termesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.

EZT OLVASTAD MÁR?