Egy nagyon ütős agrárkártya: már 100 milliót ér

MTI
A 2002-es indulás óta a mintegy 400 ezer igénylésből közel 300 ezret már át is adtak 2350 milliárd forint hitelkerettel a Széchenyi Kártya Program keretében. Az Agrár Széchenyi Kártya keretében havonta 20 milliárd forint hitelt folyósítanak a bankok.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A kis- és középvállalkozásokat kedvező feltételű és rövid átfutási idővel igényelhető hitelekkel finanszírozó Széchenyi Kártya Program egy gazdaságstratégiailag fontos termék - nyilatkozta a program eredményeit értékelve Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Az MTI tudósításából kiderült, hogy a vezérigazgató arról is beszélt, hogy számításuk szerint a Széchenyi Kártya Programon keresztül a tavaly 21 ezer igénylés keretében kihelyezett több mint

260 milliárd forint hitel 4-5 milliárd forintjába került az államnak a kamattámogatás és a kezességi díj részbeni átvállalása, valamint az alacsony bedőlési arány miatt, ugyanakkor a finanszírozás felhasználásával a vállalkozások 60-75 milliárd forint adót, járulékot fizettek be a költségvetésnek.
Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

A Kavosz Zrt. célja az online lehetőségek bevezetése, hogy a vállalkozók új generációja számára is vonzóvá tegye a Széchenyi Kártyát. Az elektronikus igénylés lehetősége mellett tervezik csökkenteni a bekérendő dokumentumok számát, illetve alkalmaznák a legújabb fin-tech megoldásokat - ismertette Krisán László. A Kavosz Zrt. vezérigazgatója felidézte azt is, hogy az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át. A Kavosz Zrt. adatai szerint a 2002. évi indulás óta a program keretében benyújtott mintegy 400 ezer igénylésből mintegy 300 ezret már át is adtak 2350 milliárd forint hitelkerettel. Havonta átlagosan 20 milliárd forint hitelt folyósítanak a Széchenyi Kártya Programon keresztül a bankok, heti mintegy 400 hitelszerződés születik, naponta 150-200 vállalkozó keresi fel a Kavosz irodáját, és érdeklődik a lehetőségek iránt.

Krisán László szerint a konstrukció megújulását jelzi, hogy a felvehető hitel értékhatárai folyamatosan emelkedtek, most már 100 millió forintot lehet igényelni az induláskor nyújtott 1 millió forint folyószámlahitellel szemben, illetve bővültek a felhasználási lehetőségek is. Kitért arra, hogy a piaci igények kiszolgálása jegyében vezették be a mezőgazdaságra jellemző sajátosságokat is figyelembe vevő Agrár Széchenyi Kártyát 2011-ben, amelynek keretében mostanra több mint 33 ezer igényelést nyújtottak be, melyből 17 ezret már folyósítottak, a kihelyezett hitelállomány pedig meghaladja a 174 milliárd forintot.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03