Az összes felvett támogatást elbukhatja, aki nem figyel

agrarszektor.hu
Akár a teljes felvett támogatást is elbukhatják azok a fiatal gazdák, akik vállalásaik teljesítése után nem nyújtanak be kifizetési kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Ilyen komoly szankciókat tartalmaz ugyanis az a 2012-es rendelet, amely a mostani támogatásigénylés feltételeit meghatározza. A később megjelent fiatal gazda jogszabályok már nem ennyire szigorúak, de a mulasztó termelőknek azok alapján is szankciókra kell számítaniuk. A Miniszterelnökség a könnyítések érdekében vizsgálja a jogszabály-módosítási lehetőségeket, de egyelőre nem tudni, konkrétan milyen változtatásokról lehet szó.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az induló fiatal gazdák 40 000 eurós jövedelempótló támogatását öt alkalommal hirdette meg a mindenkori kormányzat az elmúlt években. Így a fiatalok 2007-ben, 2009-ben, 2012-ben, 2014-ben és 2015-ben nyújthatták be támogatási kérelmeiket.

Az eltelt évek alatt több rendelet már "kifutott", és a támogatások nyertesi túl vannak már az úgynevezett megvalósítási időszakon. A 2012-es rendelet alapján folyósított támogatottak viszont most vannak a negyedik megvalósítási évükben, míg a 2014-es nyertesek a második évüket, a 2015-ösök pedig az első évüket tapossák.

Két ütemben jönnek a pénzek

E támogatási jogcím rendkívül népszerű volt a gazdálkodni vágyók körében és feltehetően ez a népszerűség a jövőben sem csökken majd. A sikeres pályázást követően a fiatal gazdák induló támogatását két ütemben folyósítja az MVH. A támogatási kérelmet jóváhagyó határozat után a támogatási összeg 90 százalékát utalták ki, majd a fennmaradó 10%-ot a vállalások teljesülése után kaphatják meg a pályázók. Ennek igénylésére az egyes rendeletek eltérő időpontokat határoznak meg.

A 2012-ben benyújtott kérelmek alapján (57/2012. (VI. 21.) VM rendelet szerint) jóváhagyott támogatások fennmaradó 10%-ára 2014-től minden év, de legkésőbb a működtetési időszak 5. évének május 1. és 31. közötti időszakában nyújthatják be a fiatal gazdák a kifizetési kérelmüket, ha annak feltételei teljesültek. A 2012-es rendelet alapján igényelhető fennmaradó 10% kifizetési kérelmének MVH közleménye itt érhető el.

Szankció a benyújtás elmaradása miatt

Mint szinte minden támogatási rendelet, így a fiatal gazdák induló támogatásáról szóló valamennyi jogszabály is tartalmaz jogkövetkezményeket arra az esetre, ha a projektgazdák bizonyos vállalásaikat nem teljesítik. E szankciórendszerben számos ponton történtek könnyítések az elmúlt években. A módosítások szükségesek is voltak, hiszen az elnyerhető támogatási összeghez képest kialakított büntetési rendszer többek szerint túldimenzionált volt. A változtatások azonban nem jelentik azt, hogy most már szabadon vissza lehetne élni a jogcímmel, mivel a vállalásokat így is teljesíteni kell.

A 10%-os kifizetési kérelem benyújtásának elmaradása büntetést von maga után, ami önmagában még nem meglepő, hiszen lényegében véve a 10%-os kifizetési kérelem záró kifizetési kérelemként funkcionál. A 2012-es fiatal gazda rendelet és az ezt követő, hasonló jellegű jogszabályok közötti egyik eltérés azonban e kérelem benyújtásának elmulasztásához kapcsolódó jogkövetkezménynél látható.

A büntetés 100% és 5 éves kizárás

Az erre vonatkozó büntetés jellege, mértéke jelentős eltérést mutat az 57/2012. (VI. 21.) VM rendeletnél, illetve az utána következő jogcímrendeleteknél. A 2012-es rendelet ugyanis 100%-os büntetésről és 5 éves kizárásról rendelkezik, ha nem nyújtja be az ügyfél a 10%-ra vonatkozó kifizetési kérelmét, és a képzési kötelezettségét sem teljesítette.

Ezzel szemben a 2014-es és a 2015-ös fiatal gazda rendeletek nem ilyen, hiszen azok már lehetőséget nyújtanak arra, hogy az ügyfélnek a támogatási jogosultsága csak a 10%-os rész vonatkozásában szűnjön meg, ha a 4. évre vállalt európai méretegységet (EUME) egyébként teljesítette. E lehetőséget a 2012-es fiatal gazda rendelet még nem biztosítja, sőt előírja az ügyfél további öt évre történő kizárását, és a teljes addig felvett támogatási összeg visszafizetését. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a 2014-es és a 2015-ös rendelet esetén is 100%-os a büntetés mértéke abban az esetben, ha a 4. évre vállalt EUME méret nem teljesült és az ügyfél nem tesz eleget a kifizetési kérelemmel kapcsolatos benyújtási kötelezettségének.

Folyamatosan keresik a megoldást

A rendeletek közötti eltérés kapcsán az agrárszektor.hu megkereste a Miniszterelnökséget is, hogy tervezik-e módosítani a 2012-es rendelet ide vonatkozó szakaszát. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a tárca már eddig is több körben döntött az agrár-vidékfejlesztési jogcímrendeletek módosításáról. A 2012 es fiatal gazda rendelet még a 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklushoz tartozik, ám ettől függetlenül a Miniszterelnökség folyamatosan vizsgálja a jogszabály-módosítási lehetőségeket. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a tárca ez alatt mely rendeletek mely részeit érti.

Egyes fiatal gazda rendeletek
Egyes fiatal gazda rendeletek

- 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
- 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
- 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről
- 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről
- 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről

 

Ezentúl 75%-ot fizetnek ki előre

A 2014-2020. közötti, új Vidékfejlesztési Programban is megmaradt az induló fiatal gazdák támogatása. Azonban a korábbi évekhez képest jelentős eltérés lesz, hogy most már szükséges lesz termelési potenciált igazolniuk a pályázóknak. Másik újdonság az előre kifizetett támogatási összeg nagyságában keresendő, hiszen ezentúl már nem a támogatási összeg 90%-át utalják ki az első részletben, hanem csak a 75%-át. Az új ciklus fiatal gazda pályázatainak szankciói most még nem ismertek.
A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az új uniós ciklus támogatási rendszerében bővültek a fiatal gazdák előtt álló lehetőségek. A Vidékfejlesztési Programban újdonságként jelent meg a Fiatal Gazda Tematikus Alprogram (FIG), amelynek keretében 76,5 milliárd forintot fordít a kormány a fiatal gazdák új mezőgazdasági vállalkozásainak indulására, illetve beruházásaik megvalósítására.

Sokan nem olvassák el

Számos esetben fordul elő ugyanakkor, hogy a támogatottak nem olvassák el a rájuk vonatkozó jogcímrendelet, így a pályázat alapvető kötöttségeivel sincsenek tisztában. Van, akinek az is újdonság, hogy az eltérő években benyújtott pályázatokra eltérő rendelet vonatkozik. Nemcsak a rendelet tér el azonban, hanem számos esetben a vállalt feltételek, az ezekre vonatkozó szankciók és azok mértéke is.

Ha büntetés nélkül akarják végig vinni a fiatal gazdák a projektjeiket, akkor indokolt lehet sokszor beleolvasni a rájuk vonatkozó rendeletekbe. Ha pedig valami nem világos számukra a jogszabályok alapján, érdemes egyeztetni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal annak érdekében, hogy elkerüljék a félreértéseket.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?