2018. november 13. kedd Szilvia

Hírek - Agrárpénzek

Érkeznek a támogatási előlegek - Ellenőrizze, Ön is ennyit kapott?

A forint gyengesége miatt jó árfolyamon számolják el idén az euróban érkező agrártámogatásokat. Az előleg mértéke nagyjából a teljes támogatás 68 százalékával egyezik meg. Jövőre a maradék összeg a szokásosnál később futhat be a bankszámlánkra.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Az Európai Központi Bank által közreadott, 2018. szeptember 28-i hivatalos árfolyam 324,37 forint/euró, ennek alapján kerültek meghatározásra a 2018. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó hazai támogatási összegek és kezdődhet meg az előlegfizetés – áll az Agrion Vállalkozásfejlesztő Iroda hírlevelében. Az egyes ágazati támogatások közül a termeléshez kötött anyajuh- és tejhasznú tehéntámogatás mellett a fiatal mezőgazdasági termelőket és a kistermelőket érintő jogcím esetében is megindul a kifizetés 2018-ban.

A területalapú alaptámogatás (SAPS) – zöldítés nélkül számított – előzetes összege 47 862,44 forint/hektár. Ebből most legfeljebb 32 536 forint érkezhet a bankszámlánkra. Zöldítés címén pedig legfeljebb 18 397 forint a kifizethető összeg. Az előlegfizetésre legkésőbb november végéig van lehetőség, utána a részfizetések kezdődnek meg. Ezentúl – főszabály szerint – a 2018. évi egységes kérelmek után járó támogatásokat 2019. első félévének végéig kell a Magyar Államkincstárnak megítélnie és kifizetnie.

Az egyes jogcímekre járó előlegek:

Forrás: Agrion Vállalkozásfejlesztő Iroda

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság
    Támogató:

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu