2020. április 5. vasárnap Vince

Hírek - Agrárpénzek

Történelme legnagyobb beruházásával készül jubileumára a Vitafort (x)

Az elkövetkező két évben egy 4-5 milliárd forint közötti értékű, koncentrátum és tápgyártással kapcsolatos beruházást hajt végre, a fejlesztés tervezett átadásakor éppen 40 éves működéséhez érkező, dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. – mondta Kulik Zoltán, a társaság vezérigazgatója.

A Vitafort legújabb, nagy jelentőségű fejlesztése egy teljesen zöldmezős beruházás lesz Dabason, a Vitafort Zrt. telephelyének a közepén – tájékoztatott Kulik Zoltán. A beruházás kapcsán jelenleg a tervezés fázisánál tartanak és terveik szerint 2020 tavaszán maga a beruházás is elindul, amit 2021 végére, tehát mintegy másfél év alatt szeretnének befejezni, abban az évben, amikor a Vitafort 40 éves működésének jubileumát is ünneplik – mondta a vezérigazgató.

 

Kulik Zoltán, vezérigazgató, Vitafort Zrt.

A cégvezető tájékoztatása szerint terjedelmében is óriási, közel 42 méter gerincmagasságú üzemcsarnok épül majd fel Dabason, ami az öt dabasi üzemük közül a Premixüzemnél kétszer magasabb lesz, csúcstechnológiás műszaki megoldásokkal. Az első lépcsőben megvalósuló beruházással kiváltják majd jelenlegi koncentrátum gyártó üzemüket, mivel egy modern koncentrátum és késztáp gyártó üzemet létesítenek majd 1100-1200 négyzetméteren. Az új üzem alkalmas lesz arra, hogy a jelenleg közel 2000 fajta végterméket előállító cég teljesen „testreszabott” takarmányozást nyújtson akár már az automatizált, robotizált istállók irányába. Ez egy teljesen új megközelítést és megvalósítást igényel, az eddigiekhez képest – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató. Mint kifejtette, másképp kell a takarmányt is összeállítani és más formulába is kell hozni ahhoz, hogy alkalmas legyen a robotizált kiosztáshoz.

Kulik Zoltán kiemelte, hogy a Vitafort ebben élen jár, a robotizált istállók kora azonban gyerekcipőben jár Magyarországon, ma még csak egy-két helyen vannak fejőrobotok. A Vitafortnál úgy vélik, hogy az elkövetkező 4-5 évben a fejőrobotok mellett a teljesen robotizált takarmánykiosztás is előtérbe kerül, s erre a cég legelsők között kíván felkészülni az országban. Ezért az új üzemet sem egy klasszikus értelemben vett késztáp gyártó üzemnek tervezik, hanem olyannak, amely 60-70 százalékos arányban úgynevezett szuperkoncentrátumokat fog gyártani és késztápokat csak 30 százalékos mértékben. Kapacitása 100 ezer tonna lesz évente, amiből a tervek szerint 30-40 ezer tonnát tesznek majd ki a tápok és 50-60 ezer tonnát a koncentrátumok. Tápegyenértékben ez összesen akár a 300-400 ezer tonnát is elérheti.

A robotizált takarmányozásról szólva a vezérigazgató elmondta, hogy ennek a folyamata nem egyszerű, hiszen mondjuk száz tehén között van olyan, amelyiket akár ötször kell megfejni és van, amelyiket háromszor. A robot pedig annak megfelelően adagolja ki az adott állat számára a takarmányt, hogy mennyi tejet adott. Száz különböző tehén tehát ugyanazt a formulát kapja, de más-más mennyiségben. Ezt azt is jelenti, hogy minden formulát telepre kell szabni – hívta fel a figyelmet a cégvezető.

A beruházás indokoltságáról szólva Kulik Zoltán több tényezőt is említett. Jelenleg a piacon is stabilnak tűnik minden, nincs nagy mozgás az alapanyagárak tekintetében A Vitafort a tejtermelő tehenek takarmányozásában piacvezető, a tejtermelés, a tej piaci helyzete pedig stabilabb, mint valaha. Most jók, literenként 100-105 forint körüliek az árak és jövőre is jó árak várhatók, szemben a 3-4 évvel ezelőtt tapasztalt 80, de akár 70 forintos tejárakkal. Az élő sertés ára is 500 forint felett van kilogrammonként, holott egy éve még volt olyan mélypont, amikor 330 forint volt. Jelenleg a baromfinak is kimondottan is jó pozíciója van. Az elmúlt években előfordult, hogy a sertés ára jó volt, a tejé azonban siralmas, illetve fordítva. Mindent összevetve tehát most stabil a piac, mert minden ágazatban jók a pozíciók – mondta a cégvezető. Kulik Zoltán szerint tehát minden adott ahhoz, hogy a jövő kihívásaira a kutatás-fejlesztés terén is felkészüljön a Vitafort, s a megfelelő technológiai újításokat a telepi munka gyakorlatára is felkészítse.

Az is indokolja a beruházást – tette hozzá a vezérigazgató –, hogy az elmúlt 2-3 év kereskedelmileg nagyon jó év volt a cég számára belföldön, de kiemelkedő export aktivitást is produkáltak 2018 és 2019-ben is. Ez azt jelentette, hogy a 8 céget összefogó Vitafort csoport történelme egyik legjobb időszakán van túl. Az összesen 400 főt foglalkoztató cégcsoport mintegy 35 milliárd forint árbevételt ér el a tíz évvel ezelőtti 180 alkalmazottal és 11 milliárd forint árbevétellel. Az elmúlt években megtermelt eredmény nagy részét ráadásul a cégben tartották annak érdekében, hogy az említett beruházásra felkészüljenek.

2019 változást hozott a tulajdonosi körben. A több, mint 25 éve kisebbségi tulajdonos francia szakmai befektető céget a közelmúltban történt tulajdonosváltás következtében - változatlan tulajdonosi aránnyal -, a világ egyik legkomolyabb szakmai cége, az amerikai ADM csoport váltotta fel. Mindez még az eddigieknél is jelentősebb kutatás-fejlesztési hátteret és együttműködési lehetőséget jelent a felek számára a szakmai munkában.

 



A Vitafort csoport anyavállalata a Vitafort Zrt., leányvállalatai közül a Vitafort Agro Ázsia Zrt. exporttal foglalkozik, az ICS. Vitafort-Combifeed S.R.L. Moldáviában, a Medicom S.R.L. pedig Romániában működik. Az Encorn Trade Kft. gabonakereskedelemmel, a Kéleshús Kft. sertéstartással, a Béke Agrár Kft. tejtermeléssel foglalkozik, a laboratóriumi tevékenységet pedig a Mikrolab és SPF Laboratórium Kft. végzi. A Vitafort csoportnak nem leányvállalata, de cégképviseletként a Farm Feed s.r.o. Szlovákiában és Cseh Köztársaságban exporttevékenységet végez a Vitafort részére.

A 38 év tapasztalattal rendelkező Vitafort cégcsoport éves szinten 980 ezer tonna tápegyenértéket értékesít belföldön, gabonakereskedelme 300 ezer tonnát tesz ki, továbbá 30 ezer hízót értékesít, 12 ezer hízót vág le saját vágóhídon, 1800 hektáron gazdálkodik. 4 millió liter tejet termel, a laboratóriumokban 19 ezer mintát vizsgál, 180 ezer paraméterrel. Moldáviában 30, Romániában 25, Ázsiában 15 éve, összesen pedig 16 országban van jelen.


További információ



(x)

 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu