Aflatoxin: két egymást követő év figyelmeztetése – és a mérés valódi nehézségei
Az első 2012-es év után tíz évvel később, 2022-ben is problémákat okozott az aflatoxin-szennyezés, majd az egymást követő, 2024-es és 2025-ös szezon is magas aflatoxin-szennyezettséget hozott, ami egyértelmű következménye az egyre sűrűbben jelentkező, hosszan tartó hőségnek és aszálynak. Bár a 2025-ös évben a helyzet valamelyest kezelhetőbbé vált, a probléma tartós jelenléte jól mutatja, hogy a klímaváltozás nem csupán agronómiai, hanem komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelent.
Az aflatoxin mérése azonban korántsem egyszerű feladat. A szennyezettség jellemzően rendkívül heterogén módon oszlik el a tételekben: előfordulhat, hogy néhány erősen fertőzött szem egy nagyobb mennyiségben szinte „eltűnik”. Emiatt döntő jelentőségű a reprezentatív mintavétel, hiszen ha a kritikus szemek nem kerülnek a mintába, az eredmény félrevezetően kedvező lehet. Vagy épp ellenkezőleg. A laboratóriumban ezt a mintát aztán szakszerűen homogenizálni kell, hogy a vizsgálat valóban a teljes tétel állapotát tükrözze.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az aflatoxinokból sokszor rendkívül alacsony koncentrációt kell kimutatni. A határértékek szintje gyakran mindössze 5 ppb, azaz öt a milliárdhoz arány. 1 ppb nagyságrendet úgy érdemes elképzelni, mintha egy darab homokszemet keresnénk 22 kilogramm homokban. Ilyen hígítás mellett minden mintavételi vagy előkészítési hiba jelentősen befolyásolhatja a vizsgálati eredményt.
Mi éppen ebben szeretnénk biztos támpontot adni a termelőknek. Szakszerű mintavételi eljárásokkal és megfelelő laboratóriumi háttérrel valós, megbízható képet nyújtunk arról, hogy az adott tétel biztonságosan értékesíthető-e. A feldolgozók és a takarmányipari felhasználók számára pedig mindez közvetlen segítséget jelent a humán- és állategészségügyi kockázatok mérséklésében.
Aszályzóna Magyarország közepén – pont ott, ahol a feldolgozóipar van
Különösen nehéz helyzetben van az ország középső része, ahol a legtöbb feldolgozóipari létesítmény található. Éppen ezek a térségek (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés vármegyék) szenvedik el a legsúlyosabb aszályt. A csapadékhiány mellé társul a talajvízszint drasztikus csökkenése: több területen 100–200 centiméterrel alacsonyabb a talajvíz a 30 éves átlagnál, sőt vannak helyek, ahol a hiány még ennél is nagyobb.
A Duna–Tisza köze különösen sérülékeny, hiszen itt a kevés csapadék mellé gyengébb víztartó képességű talajok társulnak. A víz gyorsabban elszivárog, mint ahogy a növények hasznosítani tudnák, így a kukorica termesztése ezen a vidéken mára kifejezetten nagy kockázatúvá vált.
A vízmegtartás lesz a kulcsszó
A Kárpát-medence mezőgazdaságának jövője a víz megtartásán múlik. Ahelyett, hogy a csapadék gyorsan elfolyna folyóinkba és csatornáinkba, helyben kell tartani azt – különösen az őszi és téli időszakban érkező, még viszonylag bőséges mennyiséget. A cél, hogy a talajvíz szintje emelkedjen, javuljon a mikroklíma, és legyen elegendő víz a nyári öntözésekhez is.
Ezt a gondolkodásmódot tükrözi a Kvassay Jenő Terv is, amely hangsúlyozza: „A vízvisszatartás a vizeink jobb hasznosítása érdekében.”
Az öntözés nem csodaszer – a növényeket vagy megsütjük, vagy megfőzzük
Bár a modern mezőgazdaság számára az öntözés kulcsfontosságú, önmagában nem képes kiváltani a természetes csapadékot. A gazdák gyakran kényszerülnek nappali forróságban is vizet kijuttatni, holott a csapadék mindig némi lehűléssel érkezik. Az öntözés tehát sokszor szükséges kompromisszum: ha nem tesszük, kisül a növény, ha túlzásba visszük, megfőzzük. A valódi megoldás az lenne, ha több víz állna rendelkezésre, és okosabb időzítéssel, többfajta technológiával lehetne öntözni – akár kisebb, de gyakoribb adagokkal.
Merre tovább magyar kukoricatermesztés?
A kukorica továbbra is stratégiai növény marad Magyarországon, de a termesztéstechnológia és a szemlélet gyökeres átalakítása elkerülhetetlen. A jövő az alkalmazkodóképességről szól: a vízmegtartó tájhasználat, a vízvisszatartási beruházások, a szárazságtűrő hibridek és a precízebb, adatvezérelt agronómiai megközelítés mellett egyre több gazdálkodó nyúl a sortávolság csökkentéséhez és az egyedszám növeléséhez is, hogy a talaj minél hamarabb záródjon és mérséklődjön a párolgási veszteség. Ez természetesen technológiai fejlesztéseket igényel, különösen a betakarítás gépesítésében.
A fokozott növényvédelem – különös tekintettel a kukorica-molyra – szintén meghatározó, hiszen a rovarkártétel közvetve növeli az aflatoxin-kockázatot is. Ehhez kapcsolódik a megbízható laboratóriumi vizsgálatok szerepe, amelyek révén a termelők valós visszajelzést kaphatnak terményük állapotáról, a feldolgozók pedig csökkenthetik a humán és állategészségügyi kockázatokat.
Ha sikerül megtartani a vizet a Kárpát-medencében, akkor a magyar kukoricatermesztés újra visszanyerheti versenyképességét. Ha nem, akkor tovább nő a kiszolgáltatottság, és a feldolgozóiparnak egyre több import alapanyagra kell támaszkodnia.
A klímaváltozás valóság, de a válaszaink még formálhatók – a következő évtized döntheti el, hogy meg tudjuk-e őrizni a magyar kukorica jövőjét.
Grafikonok forrása: Mertcontrol
Talajvízszintek forrás: vizugy.hu
(x)
