Fűrésszel és bársonyfüggönnyel várták a magyar marhahúst

agrarszektor.hu
Megérkezett Kínába az első európai uniós marhahússzállítmány Magyarországról. A mostani szállítmányt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vásárolta fel és értékesítette.

A bársonyfüggönnyel letakart, szalaggal átkötött konténer hivatalos fogadásán jelen voltak a sanghaji városvezetők, a vámhivatal és a karantén hivatal illetékesei, valamint a vevő, a Greenland kínai óriáscég alelnöke. A konténert a minőségellenőrző ponton ünnepélyes keretek között nyitották ki, levágták a plombát, a fagyasztott húsból fűrésszel mintát vettek.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint most mintegy 70 ezer dollár értékű, 12 tonnás magyar hússzállítmány érkezett Kínába. Az MTI kérdésére elmondta: egyelőre három magyar vállalat kapott jogot a kínai hatóságoktól marhahús exportjára, a mostani szállítmányt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vásárolta fel és értékesítette.

Ilyen termékek vannak a magyar pavilonban
Szabó László kétnapos kínai látogatásán megnyitott egy magyar bemutatótermet is a Ningpo és Sanghaj közötti Pinghuban épülő Imporium City nevű kereskedelmi, szórakoztató és lakókomplexumban. A 72 hektáron elterülő negyed kereskedelmi egységeibe öt kontinens több mint száz országából érkeznek árucikkek. A több milliárdos kínai megavállalkozás saját elosztóhálózattal is rendelkezik. A magyar pavilonban, amelyet három évre díjmentesen kapott meg a magyar fél, már ott vannak 30 magyar termelő termékei, elsősorban a slágertermékek: a bor, a liba- és kacsamáj, egyéb mezőgazdasági biotermékek, de kapható ásványvíz, energiaital, sőt, magyar dizájntáskák és porcelánból készült ékszerek is.
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2023
Az év legkiemelkedőbb 2 napos agrárgazdasági eseménye Siófokon!
Sustainable World 2023
A fenntarthatóság szükséges szektorsemleges lépés!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Találkozzunk június 8-án Balatonfüreden!
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Ingyenes rendezvény június 6-án!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2023. június 3. 11:06