Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Öt éve megszűnt a halászat a Balatonon, ezt követően döntöttek a horgászturizmust szolgáló bázis kialakításáról. A fejlesztés első beruházása volt a házak felépítése az Agrárminisztérium 195 millió forintos támogatásából és közel 130 millió forint önerőből. Ősszel kezdődik a kikötő felújítása, majd az egykori jégvermet alakítják át akváriumházzá - mondta Szári Zsolt, vezérigazgató.
A létesítményt átadó Nagy István agrárminiszter emlékeztetett arra, a halgazdálkodás szabályozása tette lehetővé, hogy az ország horgászvizeinek túlnyomó többsége horgászkezelésbe kerüljön. A félmilliós horgásztársadalom többsége minden évben horgászik a nagy természetes vizek valamelyikén. A 60 ezer hektár területű Balaton hasznosítója az agrártárca szakmai felügyelete és tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A Balaton az utóbbi években kiemelt szerephez jutott a nívós horgászversenyeknek köszönhetően is, ezért is fontosak a horgászturisztikai fejlesztések - jegyezte meg a miniszter.

Szári Zsolt az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan nő a horgászok száma a Balatonon. Ma már évente közel 80 ezer területi engedélyt értékesítenek, ebből 700 millió forint a bevételük. Hozzátette, horgászturisztikai szempontból a Balaton mára megtelt, nem terhelhető tovább. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke elmondta: 2014-ben 285 ezer, 2019 május végén már 498 ezer állami jegyet vásároltak a horgászok, ami jól mutatja, hogy van létjogosultsága ennek a sportnak, szabadidős tevékenységnek.