Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Nagy István az Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című program projektzáró rendezvényén arról beszélt, az a cél, hogy a pályaválasztás előtt álló tanulók minél többen az agrárszakképzést válasszák, tudásuk pedig olyan naprakész, korszerű és modern legyen, amellyel versenyképesek lehetnek az ágazatban. Ahhoz, hogy a szakképzésről olyan képet tudjunk felmutatni a gyerekeink számára, amely vonzóvá teszi a szakmát, befektetések szükségesek - jelentette ki a tárcavezető.
A térségi agráriskolák vezetőihez és kancellárjaihoz szólva az agrárminiszter kifejtette: a fejlesztések mellett az a lényeg, hogyan lehet az iskolákra bízott gyerekeket a szakma felé terelni, számukra jövőképet mutatni, mert - szavai szerint - mit sem ér a technológia, ha nincs aki ezeket üzemeltesse. A nagy értékű gépek, a precíziós technológia és az ebből származó rengeteg adat nem használható, ha nincs szaktudás ezeket üzemeltetni, ha nincs értő ember, aki ezeket az adatokat feldolgozza és meghozza a legjobb gazdálkodási vagy művelési döntéseket - mondta Nagy István. Ezért óriási felelősség a szakképzés fejlesztése, hiszen a családi gazdálkodásra építő magyar modell gyakorlatias, jól képzett, középfokú végzettségű szakembereket igényel - tette hozzá.
Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára előadásában elmondta, a szaktárca az elmúlt két évben 1570 milliárd forintnyi fejlesztésről döntött, a fő stratégiai cél az állattenyésztés, az élelmiszeripar és annak megújulásának támogatása volt. A Vidékfejlesztési Programon keresztül az állattenyésztési ágazatot tekintve több mint 500 milliárd forint fejlesztési igény érkezett be a szaktárcához, ami 2700 családi gazdaság gép- és eszközfejlesztését tette lehetővé, a gyümölcstermesztési beruházásokra, valamint az alapanyag-feldolgozásra pedig 160 milliárd forintos forrás hasznosul. Élelmiszeripari fejlesztésekre 750 milliárdos keretet biztosítanak, az első támogatói döntések már megszülettek - jelezte a helyettes államtitkár.
Az agrárkörnyezet- és ökológiai gazdálkodási fejlesztésekre 1,7 millió hektáron jelentkeztek a gazdák, számukra megháromszorozott forráskeret áll rendelkezésre. A mezőgazdasági kisüzemek támogatására eddig 15 ezer családi gazdaság nyújtott be kérelmet, amire hatalmas, 82 milliárd forintnyi forrásigény érkezett be az AM-hez. Papp Zsolt György elmondta, hogy nagy terveik vannak az agrárszakképzési centrumokkal és az agrár-felsőoktatási intézményekkel még az idei évben, a közös munka eredményeként komoly fejlesztésekben tudnak együtt gondolkodni. A helyettes államtitkár emlékeztetett: a 2023-tól megváltozó támogatási rendszerben több mint 2800 milliárd forint az a támogatási összeg, amelyet csak a beruházásokra fordítanak majd a magyar agráriumban. A 2019-ben indult, több mint egymilliárd forint értékű Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című program során több mint száz képzést indítottak a projektben résztvevő Északi és Alföldi Agrárszakképzési Centrum diákjai számára.