2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Több száz kisebb termelő kapott a milliárdokból: erre használhatják fel a pénzt

Több száz kisebb termelő kapott a milliárdokból: erre használhatják fel a pénzt

agrarszektor.hu
Az idei évben 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkerti Programnak köszönhetően - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, az Oszkói szőlőhegyen.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk mezőgazdaságának már évszázadok óta szerves részei azok a domb- és hegyvidékeken kialakult apróparcellás területek, melyekben egy-egy család használatában álló szőlők, pincesorok, gyümölcsösök, zöldségkertek vannak. A zártkertek mintegy 200 ezer hektárnyi területet jelentenek országszerte. A tárcavezető emlékeztetett, a 2017 óta önállóan működő Zártkerti Program idén, a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg, mely a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célozta.

A kezdeményezés működése során összesen 670 pályázat részesült mintegy 9,3 milliárd forint támogatásban. Idén legfeljebb 25 millió forintot lehetett elnyerni az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatásból, amelyet ráadásul 100%-os előlegként kaphattak meg utólagos elszámolás mellett az érintettek

- tette hozzá Nagy István.

Behavazott zártkerti szőlő (Fotó: Pelsőczy Csaba)

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a program a helyi önkormányzatok és a helyhatóságok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt lehetőségeket, hiszen a megvalósuló fejlesztéseiknek köszönhetően hasznosíthatóbbá válnak a természeti erőforrásaik. Emellett a kistelepülések fejlődése, társadalmi aktivitása is új lendületet kaphat. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a hagyományos zártkerti gazdálkodás újraindítása kiemelt jelentőséggel bír a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, a helyi lakosság önellátási, öngondoskodási, élelmiszer-előállítási feltételeinek javításában. A Zártkerti Program a térségfejlesztési, valamint kulturális célok mellett a vidéki emberek értékmegőrző, jövedelemteremtő képességének fokozását is támogatja - emelte ki Nagy István.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?