Megvan a 2020-as év hüllője: ez a félénk ragadozó lett a győztes

Megvan a 2020-as év hüllője: ez a félénk ragadozó lett a győztes

MTI
A keresztes vipera lett a 2020-as év hüllője. A keresztes viperát itthon és Európa más részein is elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti. Emellett a klímaváltozás is veszélyt jelent a fajra, amely Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleménye szerint az év hüllője a keresztes vipera lett. Mint írják, az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, folytatva a 2012-ben indult Év hüllője/Év kétéltűje programot, "Nem minden mérges, ami fekete!" címmel hirdette meg 2020 év hüllőjének a keresztes viperát. 

A felhívó szlogen célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy minden fekete kígyótól tartani kell, hiszen a hazai, nem mérges siklófajok között is akadnak sötét színváltozatok

- olvasható az MME közleményében.

A győztes keresztes vipera nem nő nagyra, egy 60-80 centiméteres példány már hosszúnak számít. A hímek alapszíne szürke vagy hamvasszürke, fekete cikk-cakk mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak és a hátszalagjuk is barna. Itthon azonban előfordulnak koromfekete példányai is, a sík és dombvidéki vizes élőhelyek közelében, Somogyban, Zalában és a Beregben. Van, hogy az egész kígyó éjfekete vörös szemekkel, sokuknál az ajakpikkelyek azért fehérek. Pupillájuk nappali fényben függőlegesen hasított, ez Magyarországon egyértelműen megkülönbözteti őket a siklóktól. 

Ugyan hazánkban csak szigetszerűen fordul elő, az egyik, ha nem a legnagyobb elterjedésű hüllő a földön: Nyugat-Európától egészen a Távol-Keletig elterjedt, északon a sarkkörön túl hatol. Elsősorban domb és síkvidéki erdőszegélyeken, sokszor vizes, mocsaras élőhelyeken él, de megtalálható magas hegyvidékeken is, mint a Kárpátok.

A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is. Általában lesben várja meg áldozatát és villámgyorsan lecsap rá. Maráskor a nyugalmi állapotban a szájpadlásra felfekvő méregfogak a bicska pengéjéhez hasonlóan kinyílnak, és az áldozat testébe mélyednek. 

A hiedelmekkel ellentétben a keresztes vipera ritkán támad emberre. Leggyakrabban sokkal azelőtt elmenekül, hogy az ember észrevenné. Menekülési út hiányában hangos sziszegéssel, fújtatással próbálja elijeszteni a támadóját, majd villámgyorsan mar. A marások többsége riasztó jellegű, amikor az állat nem fecskendez mérget a támadójába. Tényleges mérgezés legtöbbször az állat kézbevétele esetén következik be. A keresztes vipera mérge alapvetően a keringést gátló és véralvasztó hatású vérméreg, vérömlenyt okozó és izomműködést gátló aktivitással. A méregben a véralvadásra ható anyagok dominálnak, a vér alakos elemeit és vérerek belső falát roncsolja, melynek következtében véralvadási zavarok, súlyos esetekben keringési sokk áll be. Hazánkban a viperamarás nagyon ritka, egy-két alkalommal fordul elő évente, mindkét mérgeskígyófaj, azaz a keresztes és a rákosi vipera marását együttesen értve. Az elmúlt 60 évben mindössze két halálos keresztes vipera marás történt hazánkban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?