Kilátástalan helyzetben a magyar haltermelők: óriási a bizonytalanság az ágazatban

Kilátástalan helyzetben a magyar haltermelők: óriási a bizonytalanság az ágazatban

agrarszektor.hu
Nem rendelkeznek elég önerővel a magyar haltermelők ahhoz, hogy fel tudják használni azt a tízmilliárd forintos pályázati keretet, amely a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz elfogadása után fognak megnyílni - jelentette ki a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) piacszervezésért, közösségi marketingért felelős elnökségi tagja. Lévai Ferenc úgy látja, megoldás lehetne a hazai haltermelők támogatására, ha átjárható lenne a halászati és a vidékfejlesztési támogatási alap, vagyis az utóbbiból is részesülhetnének.

Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok

A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.

SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)

Nagy István agrárminiszter a napokban arról adott tájékoztatást, hogy elkészült a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP 2021-2027), amire hamarosan az unió is rábólinthat, amint arról az Agrárszektor is beszámolt. A program keretén belül Magyarországnak nagyságrendileg 18,9 milliárd forint áll majd rendelkezésére a hazai halgazdálkodási ágazat fejlesztésére. A MAHOP Pluszban tervezett intézkedéseket két uniós prioritáson belül dolgozták ki, és végül csaknem 10 milliárd forint kerül elkülönítésre a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások fejlesztésére, versenyképességük növelése, új termelői bázisok és feldolgozók létrehozása - olvasható az Infostart oldalán.

Lévai Ferencnek a források elérhetőségét illetően nincsenek kétségei, az időtartalmát tekintve viszont már annál inkább, hiszen a magyar kormány csak most hagyta jóvá a programot, hogy az beterjeszthető legyen az Európai Unió elé. Ez azt jelenti, hogy egyhamar nem lesznek elérhetőek ezek a források, hiszen még az Európai Bizottságnak is rá kell bólintania - jelezte a MA-HAL piacszervezésért, közösségi marketingért felelős elnökségi tagja. A szakember meglátása szerint azonban nagyobb gondot jelenthet, hogy ehhez a forráshoz nincs meg az alapja a halászatban dolgozóknak, és egyszerűen nem tudnak fejlesztési forrásokat képezni. Noha az előző időszak halászati operatív programját még túlteljesítették vállalásokkal, de ma már biztosan nem fognak tudni erre alapokat teremteni, miután nem lesz önrészük.

Lévai Ferenc számára a mostani szituáció - a halászat helyzetét illetően - azt sugallja, hogy a szóban forgó támogatások, legalábbis a mostani feltételrendszer szerint, nem lesznek igénybe vehetők, mert nem lesz rá jelentkező. Azt illetően, hogy milyen változásokra lenne szükség ennek orvoslására, a szakember elmondta: sokkal több automatikusan, az időjárástól függetlenül járó területalapú támogatást szerettek volna kapni - a mezőgazdaságban is ez a rendszer az alapja -, hogy megteremtsék a biztonságot, valamint hogy tartalékot képezhessenek a későbbi fejlesztésekhez. Ahogy a szakember megjegyezte a vidékfejlesztés a halászat 24 ezer hektárjával szemben 3,5-4 millió hektár szántó dolgait rendezi így.

A MA-HAL piacszervezésért, közösségi marketingért felelős elnökségi tagja emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió részéről nincs akadálya annak, hogy a két alap, a mezőgazdasági és halászati között átjárhatóság legyen, így a kormány "legnagyobb tettének" tartanák, ha hasonló elbírálás alá esnének, mint a mezőgazdaság összes többi része. Nem plusz forrás kérnek, hanem hogy a 24 ezer hektár részesülhessen azokból a vidékfejlesztési alap pénzeiből, amikből ma nem - tette hozzá Lévai Ferenc.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2023
Az év legkiemelkedőbb 2 napos agrárgazdasági eseménye Siófokon!
Portfolio Investment Day 2023
Money, Money, Money - lakossági befektetési konferencia.
Budapest Economic Forum 2023
Előadóink között: Bod Péter Ákos, Surányi György, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Papi Laura.
EZT OLVASTAD MÁR?