Milyen volt eddig a 2026-os év a magyar halágazat számára, milyen képet mutatnak most az állományok?
Azt kell mondanom, hogy nagyon hasonló időket élünk, mint 2022-ben. Az akkori aszályt történelminek neveztük, de most úgy néz ki, hogy újra megismétlődik az a helyzet. A csapadékos tél során még azt hittük, egy kicsit fellélegezhetünk, de aztán tavasszal és nyár elején, sőt, egészen mostanáig nem voltak kielégítőek a csapadékegyenlegek. Az országos agrometeorológiai adatokat nézve pedig azt láthatjuk, hogy az ország a csapadékösszegek tekintetében 2-3 részre szakadt. A Dunántúl délnyugati részén helyenként még egészen kielégítő a helyzet, mivel ebben a térségben a lokálisan lehullott csapadékmennyiség ki tudta segíteni a tógazdaságokat, de északabbra, például Somogy és Veszprém megye környékén már csak küszködnek a völgyzárógátas halastóval rendelkező gazdálkodóink, mert ott a csapadékegyenleg meg sem közelíti a normális szintet. És ott van még az Alföld, ahol a körtöltéses tavaink találhatóak, amelyeket főként távcsatornák látnak el vízzel. Ezeknél a távcsatornák töltöttségéből függően tudnak vizet vételezni a tógazdálkodóink, és bár a vízutánpótlás még elégségesnek mondható, viszont az önköltségeket eléggé megemeli. Ahhoz ugyanis, hogy a halaknak optimális mennyiségű vizet tudjunk juttatni a tóba - és ezzel életteret tudjuk biztosítani - folyamatosan kell járatni a szivattyúkat.
Milyen most a hangulat az ágazat szereplői között? Vannak olyanok, akik a tevékenység csökkentését, vagy abbahagyását fontolgatják?
Erről még korai lenne beszélni. Vannak olyan tógazdaságok, amelyeknél már látszik, hogy a jelenlegi klimatikus viszonyok mellett nehezen lesznek fenntarthatóak a jövőben, hiszen főként a Dunántúlon a völgyzárógátas tavak esetében a természetes patakok, vízfolyások biztosítják a vízutánpótlást, és mivel már a talajvízszint is igencsak elszakadt az elvárttól, ebben a térségben már vannak olyan tóegységek, amelyeket nem tudnak újratölteni. Az ágazat szereplőinek hangulatát illetően a napokban küldtünk ki egy felmérést a tagszervezeteknek, ahol olyan kérdésekre kértünk választ, hogy kinek hány hektár olyan halastava van, amelyet már nem tud termelésbe vonni, vagy hogy ki milyen problémával küszködik, legyen szó oxigénhiányról, vízhiányról, esetleg másról. Tehát most készítünk egy ilyen összeírást a problémákról annak érdekében, hogy ezt a szaktárca részére el tudjuk juttatni, és közösen valamilyen megoldást tudjunk találni ezekre.
A hazai akvakultúra ágazat eléggé szívós, nem egyediek ezek az idei kihívások, a tógazdasági haltermelőink életében, folyamatosan küzdenek a víz- és oxigénhiánnyal, az utolsó pillanatig ki fognak tartani, addig amíg vizet tudnak tölteni a halastavakba, folytatni fogják ezt a tevékenységet. Igazából a kérdés csak az lesz, hogy hogyan lehet ezzel a jelenlegi helyzettel felvenni a versenyt, és hogy a kormányzat milyen segítségeket tud nyújtani azokon a területeken, ahol lehet még érdemben segíteni. Mert azt is be kell látnunk, hogy lesznek olyan területek, ahol nem tudnak majd segítséget nyújtani, hiszen nincs erre megfelelő vízi infrastruktúra.
A vízhiány és az oxigénhiány rendkívül nagy probléma, de akkor már említsük meg a ragadozók kártételét is, különös tekintettel a kárókatonákra, amelyek ráadásul még védettség alá is esnek. Mekkora problémát okoznak idén ezek a madarak?
Magyarország és általában Közép-Európa azért van különösen nehéz helyzetben a nagy kárókatona kapcsán, mert vonuló madárfajról beszélünk. Bár hazánkban is költenek egyedei, a halgazdálkodás szempontjából legjelentősebb károkat okozó állomány döntő része az észak- és kelet-európai fészkelőterületekről érkezik a téli időszakban a Kárpát-medencébe. Az elmúlt évek enyhe telei miatt a tavak egyre ritkábban fagynak be, így a kárókatonák már nem kényszerülnek arra, hogy tovább vonuljanak dél felé. Ennek következtében a teljes téli, valamint a kora tavaszi időszakban - egészen az északi költőterületekre történő visszavonulásukig - folyamatos táplálkozási nyomást gyakorolnak a halastavakra és a természetes vizekre.
Napjainkra a nagy kárókatona állománya olyan mértékben megnövekedett, hogy indokolttá vált a faj jelenlegi védettségi státuszának felülvizsgálata. Megítélésünk szerint a populáció nagysága és az általa okozott ökológiai, valamint gazdasági hatások alapján érdemes újragondolni, hogy a jelenlegi védelmi szabályozás továbbra is a legmegfelelőbb megoldást jelenti-e. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem kizárólag magyarországi probléma. Azokban a skandináv orszá-gokban, valamint Lengyelországban és a balti államokban is, ahol a faj hosszú időn keresztül ki-emelt természetvédelmi oltalom alatt állt, egyre gyakrabban merül fel a szabályozás felülvizsgálatá-nak szükségessége, mivel a korábbi természetvédelmi intézkedések következményei új kihívásokat teremtettek. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a döntéshozók, a természetvédelem szakemberei és a halá-szati ágazat képviselői közös nevezőre jussanak. Jelenleg ez a kérdés még mindig komoly szakmai vitákat vált ki, ezért úgy gondoljuk, hogy egy nyílt, tényeken alapuló és konszenzusra törekvő pár-beszédre van szükség. Csak így születhet olyan felelős döntés, amely egyszerre veszi figyelembe a természetvédelmi szempontokat, a biodiverzitás megőrzését, valamint a halgazdálkodás ökológiai és gazdasági érdekeit.
Emiatt már sok helyen európai uniós szinten megy arról a vita, hogy hogyan lehetne ennek a fajnak a kártételét enyhíteni, valamint arról is, hogyan kellene az állományt szabályozni. A kárókatonák ugyanis nem csak a gazdaságilag fontos halfajokban tesznek kárt, hanem a védett halakban is igen komoly pusztítást tudnak okozni. Ilyenkor pedig kell azt átgondolnia a természetvédelemnek, hogy melyik faj van abban a státuszban, hogy jobban kell védeni.
Milyen az ágazat helyzetét segítő, javító intézkedések történtek az elmúlt év során?
A tavalyi évben még az előző kormányzat alatt elkezdődött az aszályvédelmi operatív program, amely kiemelt figyelmet fordított a halastavakra. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és a területileg illetékes vízügyi igazgatóságokkal közösen sikerült egy olyan szemléletváltást, amely segíteni tudott az ágazaton a kritikus időszakokban, vagyis kialakult egy olyan együttműködés a szakma és a vízügyi igazgatóságok között. Amit vízügyi igazgatóságok meg tudtak adni a váratlan krízishelyzetek elkerülése érdekében, azt mi megkaptuk tőlük. Az idei évben folytatódott ez a jó kapcsolat, ahol volt beavatkozási lehetőség, ott segített a Vízügyi Főigazgatóság. Most már az őszi lehalászási időszak és az annak során elfolyó vizek kezelésére próbálunk meg felkészülni, hogy azokat a vizeket, amelyek addig a halastavakban tárolódnak és hasznosulnak, a leeresztést követően a tájban tudjuk hasznosítani. Mindenkinek, tehát mind a halgazdaságoknak, mind a szántóföldi növénytermesztésnek és az egész társadalomnak elemi érdeke az, hogy ezeket a vizeket az országhatáron belül és lehetőleg lokálisan tudjuk még pluszban hasznosítani. És itt szeretném kiemelni, hogy a halastavak nem használják el a vizet, hanem helyben tartják azt, és az elfolyó vizeket lokálisan ki lehet vezetni a tájba.
Ezt azonban a termelőink nem tudják egymaguk megtenni, hiszen a műtárgy - például gát, zsilip vagy csatorna - után következő szakaszon már nem ők rendelkeznek a vízkormányzás jogával. A vízügyi igazgatóságokkal közösen kell kialakítani azt, hogyan lehet a leghatékonyabban hasznosítani ezeket a vizeket.
Lehet-e már látni, hogy milyen és mekkora kárt okozott az aszály és a csapadékhiány?
Ezt jelenleg még nem látjuk, de azt már ki lehet mondani, hogy valószínűleg a termelés volumene el fog maradni az elmúlt évi szinttől. Már a 2026-os évet is sokan úgy kezdtek, hogy a tervezettnél kisebb területeket tudtak feltölteni. Emiatt aztán a kihelyezési létszám is el fog maradni a tavalyi évitől. Azt viszont meg kell jegyeznünk, hogy a károkat még nem látjuk, hiszen most vagyunk a legkritikusabb időszakokban. Ebben a 40 Celsius-fokos melegben várjuk az enyhülést a jövő héten, és most még próbálunk kitartani. Nyilván vannak lokálisan veszteségek a gazdaságokban, de ágazati szinten még nem tudunk számokat mondani.
Kiderült: így áll Magyarország halfronton Európa többi országához képest
Hogyan látják, lesz elég magyar hal a fogyasztók részére a karácsonyi időszakra?
Úgy gondolom, hogy lesz elegendő magyar hal, de az árakat nem tudjuk még előre megmondani. Ahogy fentebb már beszéltem róla, az önköltség idén határozottan növekedett az elmúlt évhez képest, mivel az üzemi vízszint megtartásához rengeteg energiát kellett felhasználnia a gazdálkodóknak. A belpiaci ellátás úgy gondolom, hogy biztosított lesz, inkább az lesz a kérdés, hogy az ágazat az exportpiacát mennyire tudja megtartani, vagyis mennyi halunk lesz exportra. Az ágazat körülbelül a teljes termelésének az egyharmadát külpiacokon szokta értékesíteni, és ebből van a termelők bevételének a jó része, gyakorlatilag ebből tudják fenntartani magukat és fejleszteni. Itt inkább a kérdés, hogy az ágazat fenn tudja-e tartani bevétel szinten az ellenálló-képességét? De azt szeretném megismételni, hogy a karácsonyi hallal nem lesz probléma Magarországon.
Hogyan lehetne segíteni a tógazdaságoknak ezekben a vízhiányos időszakokban? Milyen megelőző intézkedésekkel lehetne enyhíteni ezek hatását?
Első körben magunknál kell keresni a megoldást. Várhatunk és gondolhatunk a külső segítségre várhatunk, de először nagyon fontos lenne a szemléletváltás az ágazati szereplőknél. Gyakorlatilag vízgazdálkodási paradigmát is váltanunk kell, hiszen azt a korábbi - vízbőséges időszakban folytatott - gyakorlatot, hogy minden évben a lehalászások során teljesen le tudjuk engedni a vizeket, azt most már nem lehet megvalósítani. Főleg a völgyzárógátas tavaknál, ahol az azokat tápláló patakok és források már az őszi-téli időszakban sem tudják megadni azt a vízbőséget, amit a korábbi években. A jövőben ezeket az időszakokat nagy vízi halászattal, víztakarékos megoldásokkal lehet majd áthidalni.
A másik nagy kérdés az energiafüggetlenségé. Itt a MAHOP Plusz pályázat során van lehetőség napelemes projekteknek a lebonyolítására, és szerencsére az ágazat sok szereplője felismerte azt, hogy ha versenyképes szeretne maradni a piacon, akkor az energiafüggetlenség irányába el kell elmozdulnia. Ennek egyik módja a napelemes szivattyútelepek építése, amivel a terrmelési önköltségeket lent tartani, annak érdekében, hogy a környezeti kihívások ellenére is rentábilisan tudjanak halat termelni. A fogyasztói árak ugyanis nem szállhatnak el, hiszen mind tudjuk, hogy a magyar piac is rendkívül árérzékeny, és elég komoly versenyben vagyunk mások szereplőkkel, tehát nekünk azért az önköltségre nagyon kell figyelnünk.
Az ágazat megerősítésének és versenyképességének javításának ez a két legfontosabb pillére. Emellett kiemelten fontos a vízügyi igazgatóságokkal való szoros együttműködés erősítése, hiszen ők rendelkeznek azokkal a szakmai ismeretekkel és eszközökkel, amelyekkel a rendelkezésre álló vízkészletek tervezése, ütemezése és hatékony kezelése megvalósítható. Ezzel párhuzamosan a kormányzati döntéshozók felé is azt szeretnénk képviselni, hogy az akvakultúra ágazatot stratégiai partnerként kezeljék. Magyarországon ugyanis a halastórendszer jelenti a mezőgazdaság legnagyobb mesterséges vízmegtartó infrastruktúráját a maga 27 ezer hektárával és 35 millió köbméter vitároló kapacitásával, amely nemcsak a haltermelést szolgálja, hanem jelentős szerepet játszik a vízvisszatartásban, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, a biodiverzitás megőrzésében és a vidéki térségek ökológiai stabilitásának fenntartásában. Meggyőződésünk, hogy ezt a kiemelkedő adottságot a jövő vízgazdálkodási és agrárstratégiájában is sokkal nagyobb mértékben kellene hasznosítani a társadalom egészének érdekében.
Új korszak előtt a hazai haltermelés: az afrikai harcsa lehet a jövő nagy nyertese
Mit gondolnak, mi várható az ágazatban a következő 3-5 éves időszakban?
Azok a jó termőképességű halastavak, amelyeknek a vízellátottsága és vízbázisa biztosított, akár azért, mert csatorna mellett helyezkedik el, vagy éppenséggel a Dunántúl vizekben gazdagabb területén fekszik, azok meg fognak maradni. Lesznek viszont olyan termelőterületek, ahol nem tudnak mesterségesen vizet vételezni, és ezekben a térségekben gyakorlatilag el fognak lehetetlenülni a halastavi gazdálkodók. Szerintem tehát lesz egy klimatikus szelekció az ágazatban: ahol működni fog a vízutánpótlás, ott megmaradnak a halastavak, ahol viszont nem, ott sajnos középtávon valószínűleg fel kell majd kell adnia a termelőknek ezt a típusú tevékenységet.
