A bojli készítésének első és egyik legfontosabb lépése valójában jóval a gyártás előtt kezdődik, az alapanyag kiválasztásánál. Egy kukorica-, gabona-, halliszt- vagy növényi fehérjealapú összetevő esetében nem elegendő azt vizsgálni, hogy megfelel-e egy általános takarmányipari felhasználásnak. A bojli ugyanis különleges célra készül, hiszen nem egyszerűen táplálékot kell biztosítania a halnak, hanem olyan tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amelyek révén a ponty számára vonzóvá válik, miközben megfelelően emészthető és a gyártástechnológiában is jól használható. A szakember szerint ezért a legfontosabb szempont az, hogy egy alapanyag könnyen emészthető legyen, megfelelő tápértéket képviseljen, és lehetőség szerint legyen valamilyen konkrét funkciója a receptúrában. A jó alapanyag nem egyszerű térkitöltő, ugyanis, ha nincs érdemi szerepe a csaliban, akkor szerinte feleslegesen kerül a vízbe.
A bojliba nem érdemes gyenge minőségű alapanyagot tenni, mert ha a hal nem eszi, a horgász nem veszi meg a csalit
– fogalmazott az Agrárszektornak Kurcz Gábor.
Komoly fordulat jöhet a horgászatban: mutatjuk, ki lett a MOHOSZ elnöke
A ponty ugyanis nem kényszeríthető arra, hogy bojlit fogyasszon. A természetes vizekben számtalan más táplálékforrás áll rendelkezésére, a planktonoktól és szúnyoglárváktól kezdve a csigákon, kagylókon és rovarokon át egészen a növényi eredetű táplálékokig. A csalinak ezért ezekkel a természetes táplálékforrásokkal kell versenyeznie. Kurcz Gábor már 27 évvel ezelőtt készítette el az első bojliját és szerinte a horgászat egyik alapvető félreértése éppen az, hogy sokan a csalogatást összekeverik a takarmányozással. A bojli, az etetőanyag és a különböző magvak szerinte elsősorban csalogatóanyagok, amelyeket nem feltétlenül kell nagy mennyiségben a vízbe juttatni. A cél az, hogy a hal érdeklődését felkeltsék, majd evésre ösztönözzék.
Egy alapanyag kiválasztásánál emellett a vízoldhatóság, a tápérték, a feldolgozhatóság és a végtermékben betöltött szerep is számít. A beszerzés folyamatossága szintén egyre fontosabb kérdés, hiszen hiába bizonyul kiválónak egy adott összetevő, ha később nem lehet megfelelő mennyiségben vagy állandó minőségben beszerezni. A gyártás során az alapanyagok egy részét reszelik vagy darálják, majd szárazon összekeverik a bojlimixszel. Ezt követi a folyékony komponensek hozzáadása, amelyek között lehet tojás, olaj, kukoricacsíralikőr, aroma, színezék, étvágyfokozó, növényi kivonat, fűszer-oleoresin, halkivonat, gyümölcskivonat, cukor vagy só. Az így létrejövő tésztát extruderen nyomják ki, majd a bojligyártó gép megfelelő méretű golyókat formáz belőle. A receptúrától függően ezt követően párolás, gőzölés vagy szárítás következhet. Az oldódó bojli külön kategóriát jelent, ugyanis ennél nem a párolás a cél, hanem az, hogy a csali a vízben gyorsabban dolgozzon, így rövidebb horgászatoknál hamarabb fejtse ki csalogató hatását, míg a párolt bojli lassabban dolgozó csaliként viselkedik.
A kukorica hiánya nemcsak a bojligyártóknak jelenthet problémát
A következő időszak egyik legfontosabb kérdése az alapanyagpiacon a kukorica lehet. A gabona a bojligyártásban számos különböző feldolgozott formában használható, így egy gyenge termés nemcsak közvetlenül az alapanyag árát érintheti, hanem a különböző kukoricaszármazékokon keresztül is megjelenhet a végtermékek árában. Kurcz Gábor szerint a bojligyártók helyzete ebből a szempontból valamivel kedvezőbb lehet, mint a haltermelőké, hiszen a kukorica aránya és ára a teljes receptúrában más súlyt képvisel, ugyanakkor az alapanyag drágulását végül valamilyen formában itt is kezelni kell. Sokkal komolyabb következményekkel számol a haltermelésben, ahol a takarmányozási költségek növekedése a ponty előállítási költségét is emelheti.
A folyamat végül a horgászokat is elérheti. Ha drágábban lehet halat előállítani, az hatással lehet a telepítésekre is, ami kevesebb halat, kevesebb kapást és hosszabb távon akár a horgászati lehetőségek szűkülését jelentheti. Kurcz Gábor jelenlegi információi szerint a kukorica minőségével önmagában nem feltétlenül lesz komoly probléma, a mennyiség azonban annál nagyobb kérdés. A várakozások szerint Magyarországon akár 2–2,5 millió tonna kukorica teremhet, miközben az ország szükséglete 4–4,5 millió tonna körül van.
Végleg elmehet a magyarok kedve a pecázástól? Ezt senki nem látta jönni
Kurcz Gábor a problémát ugyanakkor nem kizárólag az idei terméskiesésben látja. Szerinte az éghajlat változásával egyre világosabban érzékelhető, hogy azok a környezeti feltételek, amelyek korábban Magyarországon kedveztek többek között a kukorica és a búza termesztésének, fokozatosan északabbra tolódnak. Lengyelországban és Ukrajnában egyre kedvezőbbek lehetnek azok a feltételek, amelyek korábban a hazai termelési potenciált erősítették. Ez hosszabb távon a magyar növénytermesztés szerkezetének újragondolását is felvetheti. Az ügyvezető szerint akár azt is érdemes lenne megvizsgálni, hogy bizonyos területeken a folyamatosan kockázatosabbá váló kukoricatermesztés helyett nagyobb hozzáadott értékű kertészeti kultúrák termelésével lehetne-e olyan jövedelmet előállítani, amelyből az importált gabona költsége finanszírozható. A víz kérdése ezért szerinte már nem egyszerűen mezőgazdasági technológiai probléma, hanem az egész élelmiszer-termelési rendszer egyik kulcskérdése. A kukoricahiány az élelmiszeriparban és a takarmányiparban is megjelenhet, a drágább takarmány pedig az állattenyésztés költségeit növelheti.
Magyarország adottságai továbbra is kiválóak, de a víz megtartásának és felhasználásának kérdését nem lehet tovább halogatni.
Egy franciaországi példát is felidézett, ahol már évekkel ezelőtt olyan öntözési rendszerekkel találkozott, amelyek több gazdaság összefogásával és állami, illetve uniós támogatással valósultak meg. A kukoricatáblák mellett kiépített csatornarendszer, víztározó, szivattyúk és kutak biztosították az öntözés lehetőségét, miközben a vízzel takarékosan gazdálkodtak. A rendszer nemcsak a mezőgazdasági termelést segítette, hanem olyan tavat is létrehozott, amely rekreációs és horgászati célokat is szolgált. A példa szerinte azt mutatja, hogy a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és a horgászat nem feltétlenül egymás ellenében működő területek, hanem megfelelő tervezéssel egymást is erősíthetik.
A bojli szempontjából természetesen nem csupán az számít, hogy rendelkezésre áll-e egy adott gabona, hanem az is, hogy milyen beltartalmi paraméterekkel rendelkezik. A búza és a kukorica esetében a fehérjetartalom fontos tényező, a glutén pedig a tészta feldolgozhatóságát javíthatja. Ugyancsak meghatározó a keményítőtartalom, hiszen a könnyebben emészthető szénhidrátok kedvező tulajdonságot jelenthetnek a ponty számára. A zsírok és olajok a feldolgozhatóságban, a textúra kialakításában és az ízletességben is szerepet kapnak. Mindez azt jelenti, hogy egy alapanyag ára önmagában nem mondja meg, hogy az adott összetevő jó választás-e egy receptúrában. A következő években a szabályozási környezet is egyre nagyobb szerepet kaphat. A bojli különleges takarmányként értelmezhető, hiszen a hal elfogyasztja és hasznosítja, ezért az alapanyagok eredetének igazolhatósága és a gyártási folyamat dokumentálása sem kerülhető meg.
A gyártónak nyomon követhető forrásból kell beszereznie az összetevőket, a gyártási folyamat pedig dokumentációval és HACCP-rendszerrel jár. A horgász ebből a háttérmunkából gyakorlatilag semmit nem lát, pedig a szabályozási megfelelés jelentős adminisztratív és szakmai feladatot jelent. Kurcz Gábor szerint az állati eredetű fehérjék jövője különösen érdekes kérdés. A halliszt iránt nemcsak a horgászati piac, hanem az akvakultúra és mindenekelőtt a kisállat-eledel gyártása támaszt jelentős keresletet. A rendelkezésre álló mennyiség ezért hosszabb távon komoly verseny tárgya lehet. Jelenleg többféle minőségű halliszt érhető el, de az árak már most is magasak, és a szakember szerint elképzelhető, hogy a jövőben a pet food szektor olyan vásárlóerőt képvisel majd, amellyel a horgászati célú felhasználás nehezen tud versenyezni.
Százmilliók tűntek el a magyar halastavakból: mi lesz így a horgászokkal?
A halliszt kiesése ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a bojligyártás végét. Többféle alternatíva is rendelkezésre állhat: élesztő, fermentációs biomassza, különböző tejfehérjék és tejszármazékok, feldolgozott állati fehérjék, valamint rovarfehérjék, köztük a katonalégy-lárva lisztje. Emellett növényi eredetű fehérjék – például borsó-, burgonya-, bab-, kukorica- vagy rizsfehérjék – is szerepet kaphatnak. A kérdés azonban nem pusztán az, hogy milyen fehérje áll rendelkezésre, hanem az is, hogy az adott összetevő megfelelően emészthető-e, elfogadja-e a ponty, és képes-e kiváltani azt a csalogató és táplálkozási hatást, amelyet a jelenlegi receptúrákban használt állati eredetű alapanyagok biztosítanak.
Más bojli kell nyáron, mint télen
A bojli receptúrájának kialakításánál a vízhőmérséklet sem hagyható figyelmen kívül. A ponty hidegvérű állat, ezért anyagcseréjét és emésztését jelentősen befolyásolja a víz hőmérséklete. Ezért egyetlen receptúrával nem feltétlenül lehet ugyanolyan eredményt elérni minden évszakban. Melegebb vízben gyorsabb a halak anyagcseréje, ilyenkor a magasabb fehérjetartalmú, energiadúsabb és akár rostosabb csalik is jól működhetnek, hiszen a ponty folyamatosan táplálkozik, emészt és ürít.
Hidegebb vízben viszont megváltozik a helyzet. A lassuló emésztés miatt egy nehezebben emészthető, magas fehérje- és olajtartalmú csali nem feltétlenül váltja ki ugyanazt a reakciót, mint nyáron. Ilyenkor a gyorsan oldódó, könnyen emészthető, intenzívebben dolgozó bojli kerülhet előtérbe, amelyben a prémium, könnyen hasznosuló alapanyagok mellett finomabb, édesebb ízek, előemésztett halliszt és kisebb mennyiségű madáreleség is helyet kaphat. A nyári és téli receptúrák között tehát nem egyszerűen ízlésbeli különbség van, hanem a ponty eltérő élettani állapotához kell igazítani a csali működését.
A következő évek legnagyobb kihívása éppen az lehet, hogy több, korábban stabilan elérhető alapanyag egyszerre válik drágábbá vagy bizonytalanabbá. Az aszály a gabonákat érintheti, a halliszt és más állati fehérjék iránti kereslet növekedhet, miközben a környezetvédelmi szempontok és a szabályozás is újabb korlátokat állíthatnak a gyártók elé. Ebben a helyzetben azok a gyártók kerülhetnek előnybe, akik képesek olyan új, megfizethető fehérjeforrásokat találni, amelyeket a ponty is elfogad és amelyek megfelelő technológiai tulajdonságokkal rendelkeznek. A mezőgazdasági melléktermékek és az ipari fermentációból származó egysejtfehérjék ezért felértékelődhetnek, ahogy a rovarfehérjéknek is nagyobb szerep juthat. Ugyanakkor a környezetvédelmi elvárások miatt várhatóan az is egyre fontosabb lesz, hogy a csalik könnyen emészthetők, gyorsan lebomlanak és kevésbé terheljék a vizeket.
Most az fog labdába rúgni, aki megtalálja azokat a megfizethető fehérjeforrásokat, amelyek piacképesek, és a halak is elfogadják, megeszik
– fogalmazott a szakember.
Kurcz Gábor hozzátette, hogy éppen itt válik különösen fontossá a biológiai és takarmányozási tudás. Egy új alapanyag önmagában még nem jelent megoldást, ugyenis ismerni kell az emészthetőségét, aminosav-összetételét, a halakra gyakorolt hatását, a feldolgozhatóságát és azt is, hogy miként viselkedik a vízben. A jövőben tehát várhatóan nem egyszerűen újabb és újabb összetevők jelennek majd meg a bojlikban, hanem sokkal tudatosabban kell összeállítani a receptúrákat az adott víz, évszak és célzott táplálkozási reakció alapján.
