Csökkent a halastavakból lehalászott mennyiség

A magyarországi tógazdaságokban 2025-ben összesen 20 634 tonna halat termeltek, ami 9,7 százalékkal maradt el az előző év eredményétől. A visszaesés első látásra jelentősnek tűnik, ugyanakkor az adatok mögött elsősorban az időjárási szélsőségek húzódnak meg. A 2025-ös év az elmúlt évtized egyik legmelegebb és legszárazabb éve volt, a csapadék mennyisége országos átlagban az 1991-2020 közötti időszak átlagának mindössze 74 százalékát érte el.

A tartós vízhiány és a rendkívüli aszály következtében sok halastavat nem tudtak feltölteni, vagy a termeléshez szükséges üzemi vízszintet tartani, ezért a rendelkezésre álló tóterületek egy része kiesett a termelésből.

Nem épülnek új halastavak

A hazai tógazdasági haltermelés alapját továbbra is a mintegy 26 ezer hektár üzemelt halastó jelenti. Az elmúlt évtized adatai alapján azonban jól látható, hogy ez a terület lényegében nem változott. Az üzemelt tóterület 2015 óta végig 26-27 ezer hektár között alakult, 2025-ben pedig 26 423 hektárt tett ki. A tavalyi évben ráadásul egyetlen új halastó sem épült, miközben csupán rekonstrukciós munkák történtek. Mindez arra utal, hogy a hagyományos tógazdasági haltermelés területi bővülésének lehetőségei mára jelentősen beszűkültek.

Bár Magyarország természeti adottságai kedvezőek a tógazdasági haltenyésztés számára, új halastavak létesítése rendkívül tőkeigényes beruházás, amelynek megtérülési ideje hosszú, ezért gazdaságilag csak korlátozottan vonzó. Emellett a közép-európai piacokon a hagyományos tógazdasági halfajok, elsősorban a ponty iránti kereslet hosszabb távon stagnál vagy mérséklődik. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a fogyasztás továbbra is döntően alacsony feldolgozottságú, egész halas termékekre épül, miközben a vásárlók egyre inkább a könnyen elkészíthető, szálkamentes és magasabb feldolgozottságú haltermékeket keresik. Mindezek alapján a hazai haltermelés jövőbeni növekedése várhatóan nem új halastavak építéséből, hanem a termelés hatékonyságának javításából, a technológiai fejlesztésekből, valamint a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításából származhat.

A ponty maradt a legfontosabb halfaj

Ugyanakkor piaci szerepe egyre inkább kettős: az étkezési célú értékesítés mellett meghatározó szerepet tölt be a horgászvizek telepítési igényeinek kielégítésében is. A hazai tógazdasági haltermelés szerkezete érdemben nem változott. A ponty továbbra is messze a legfontosabb tenyésztett halfaj, amely 2025-ben az étkezési célú tógazdasági haltermelés 84,4 százalékát adta. A magyar haltermelés alapját tehát továbbra is a hagyományos pontytermelés jelenti, amely nemcsak gazdasági jelentőséggel bír, hanem a hazai vizes élőhelyek fenntartásában is kulcsszerepet játszik. A halastavak számos védett madár-, kétéltű-, hal- és emlősfaj számára biztosítanak táplálkozó-, szaporodó- és pihenőhelyet, ezért a tógazdasági haltermelés visszaszorulása természetvédelmi szempontból is jelentős kedvezőtlen következményekkel járna.

A klímaváltozás a tógazdasági termelési technológiát is átalakítja

A hazai tógazdasági haltermelés egyik legnagyobb kihívását napjainkban már nem kizárólag a piaci környezet, hanem a vízellátás bizonytalansága jelenti. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a tógazdaságok, amelyek gravitációs úton, természetes vízfolyásokból kapják a vízutánpótlást. Az enyhébb telek és az egyre gyakoribb csapadékhiány következtében a tavak sok esetben már nem töltődnek fel megfelelően a téli időszakban, ami alapjaiban írja át a hagyományos termelési ciklust.

A magyar tógazdaságok jelentős része hagyományosan éves üzemmenetben működött: az őszi lehalászás során a tavakat leürítették, majd a téli és tavaszi csapadékból újra feltöltve kezdődött a következő termelési ciklus. Az utóbbi évek vízhiányos időszakai miatt azonban egyre több gazdaság kényszerül arra, hogy elhalassza a lehalászást, és a halakat két-, sőt esetenként hároméves üzemi ciklusban nevelje tovább. Ez rövid távon mérsékelheti a vízhiány okozta kockázatokat, ugyanakkor jelentősen csökkenti az egy év alatt realizálható hozamot, mivel ugyanazon tóterületen ritkábban történik értékesítés. Emiatt előfordulhat, hogy a statisztikákban látszólag stagnáló tóterület mellett is csökken az éves kibocsátás. Ez azt is jelenti, hogy a tógazdaságok jövőbeni versenyképességét egyre inkább a biztonságos vízellátás határozza meg.

A megváltozott vízgazdálkodási feltételek a tógazdasági technológiák újragondolását is szükségessé teszik.

A hosszabb üzemi ciklusok során ugyanis gyakran megnő a gyomhalak aránya, ami kedvezőtlenül befolyásolja a termelés hatékonyságát. Emiatt várhatóan egyre nagyobb szerepet kapnak a polikultúrás rendszerekben a ragadozó halfajok, például a csuka, a süllő és a harcsa, amelyek természetes módon képesek mérsékelni a gyomhalállományt.

Az afrikai harcsa a magyar akvakultúra növekedési motorja

Miközben a tógazdasági termelés stagnál vagy csökken, az intenzív akvakultúra tovább erősödik. Az AKI adatai szerint az intenzív rendszerekben előállított hal mennyisége 2025-ben 5 958 tonnára emelkedett, ami 3 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt. Az intenzív termelés meghatározó halfaja egyértelműen az afrikai harcsa. Az elmúlt évtizedben ez a faj fokozatosan a hazai intenzív haltermelés zászlóshajójává vált. Ennek oka kedvező biológiai tulajdonságaiban keresendő: gyors növekedése, kiváló takarmányhasznosítása és magas telepítési sűrűség mellett is biztonságosan nevelhető, ezért kiválóan alkalmazható recirkulációs akvakultúra-rendszerekben (RAS). Ezek a zárt technológiák lényegesen kisebb vízfelhasználás mellett teszik lehetővé az egész éves termelést, ami a klímaváltozás korában egyre fontosabb versenyelőnyt jelenthet.

Magyarország ebből a szempontból kedvező versenyhelyzetben van, mivel Európa egyik legjelentősebb geotermikus potenciáljával rendelkezik. Az ország számos térségében viszonylag könnyen és gazdaságosan érhető el a megfelelő hőmérsékletű termálvíz, amely jelentősen csökkentheti a fűtési költségeket a melegvízi halfajok tenyésztése során. Ez különösen az afrikai harcsa esetében jelent versenyelőnyt, mivel a faj optimális növekedéséhez egész évben magas vízhőmérséklet szükséges.

A geotermikus energia és a recirkulációs technológia együttes alkalmazása így hosszú távon a hazai intenzív haltermelés egyik legfontosabb fejlődési irányát jelentheti.

Az afrikai harcsa térnyerését nemcsak kedvező termelési tulajdonságai, hanem piaci előnyei is támogatják. A hazai termelés szinte teljes egészében feldolgozott formában jut el a fogyasztókhoz, jellemzően bőr- és szálkamentes filéként, tálcás kiszerelésben vagy egyéb magasabb hozzáadott értékű termékként. Ezzel szemben a hagyományos tógazdasági halfajok, különösen a ponty értékesítése továbbra is jelentős részben élő vagy egész hal formájában történik, ami szűkebb fogyasztói kört ér el. A modern vásárlók egyre inkább a gyorsan elkészíthető, kényelmi szempontból is kedvező haltermékeket keresik, így a magasabb feldolgozottsági szint az afrikai harcsa egyik legfontosabb versenyelőnyévé vált. Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években folyamatosan növekedett a faj piaci szerepe, miközben a hagyományos tógazdasági halfajok iránti kereslet jóval mérsékeltebb ütemben bővült.

A hazai halfogyasztás továbbra is jóval elmarad az EU átlagától

Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás továbbra is alacsony, mindössze 6,1 kilogramm, ami jelentősen elmarad az Európai Unió 21,6 kilogrammos átlagától. Az alacsony halfogyasztás ugyanakkor azt is jelenti, hogy a hazai piac bővülésében továbbra is jelentős tartalékok rejlenek. A fogyasztói szokások változása, valamint a magasabb feldolgozottságú termékek térnyerése a következő években tovább növelheti a hazai akvakultúra fejlődési lehetőségeit.

A magyar haltermelés ugyanabba az irányba tart, mint a világ

Érdekes párhuzam figyelhető meg a hazai és a nemzetközi folyamatok között. A FAO néhány héttel ezelőtt publikált jelentése szerint a világon most először származott több vízi állat akvakultúrából, mint természetes halászatból. Magyarországon 2016. január 1-jétől megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, itthon a tógazdaságok adják a termelés döntő részét, azonban a növekedés egyre inkább az intenzív technológiákhoz kapcsolódik.

A hagyományos halastavi gazdálkodás szerepe várhatóan hosszú távon is meghatározó marad, hiszen nemcsak élelmiszert állít elő, hanem jelentős természetvédelmi és vízgazdálkodási funkciókat is ellát. Ugyanakkor a termelés további bővülését várhatóan már nem a tóterületek növekedése, hanem a technológiai fejlesztések, a recirkulációs rendszerek terjedése és az intenzív fajok, elsősorban az afrikai harcsa termelésének növekedése biztosíthatja. A következő évek egyik legfontosabb kérdése ezért már nem az lesz, hogy növekszik-e a hazai haltermelés, hanem az, hogy ezt a növekedést mely termelési rendszerek és halfajok biztosítják majd.

A jelenlegi trendek alapján tehát egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyar akvakultúra jövője nem a hagyományos tógazdasági rendszerek visszaszorulásáról, hanem a két termelési forma egymást kiegészítő fejlődéséről szól. Miközben az intenzív akvakultúra várhatóan egyre nagyobb szerepet vállal az étkezési halak, elsősorban az afrikai harcsa előállításában, addig a tógazdaságok továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a ponty és a ragadozó halfajok termelésében, amelyek jelentős része a hazai horgászvizek telepítési igényeit szolgálja ki. Emellett a halastavak természetvédelmi, vízvisszatartási és tájgazdálkodási szempontból is kiemelkedő értéket képviselnek, így a hazai haltermelés jövője várhatóan nem a két termelési rendszer versenyéről, hanem azok egymást kiegészítő szerepéről szól majd.