Itt a nagy terv: komoly változások jönnek hamarosan ebben a térségben
Határon átnyúló természetvédelmi projekt fogja megerősíteni a Fertő gyep és nádas kezelését.
A nád az egyszikűek osztályának perjevirágúak rendjébe, ezen belül a perjefélék családjába tartozó faj. A közönséges nádon kívül ebbe a nemzetségbe még három faj tartozik.
A nád jellemzői és előfordulása
A nád kifejezés leggyakrabban azonban erre a fajra, a nemzetség típusfajára utal. Jogi értelemben egyébként a nádas a termőföld egyik művelési ága. A nád az egész világon megtalálható, Európában is sokfelé gyakori. A nád csakúgy, mint a gyékények, az állóvizek nádasainak egyik jellegzetes faja. A nád évelő fűféle, messze kúszó gyöktörzzsel és hosszú, föld feletti indákkal. Szára mereven felálló, 1-4 méter magas és alján körülbelül 2 centiméter vastag. Levelei szürkészöldek, laposak, szélük metszően éles, 15-30 centiméter hosszúak és 1-3 centiméter szélesek. A nád virágai 20-50 centiméter hosszú, sötét- vagy sárgásbarna, terebélyes, sokvirágú, felül kissé visszahajló bugában nyílnak. A füzérkék 10-50 milliméter hosszúak, 3-6 virágból állnak. Ezek a növények igen hasznosak, hiszen elsősorban a víz alatti száraikat borító élő bevonat révén nagymértékben hozzájárulnak a vizek öntisztulásához. Azonban a különböző típusú víztestekben kialakuló egyensúlyi állapotok eredményezhetik a belső eutrofizációt is, amikor a vízbe hulló szerves anyag bomlásával alakul ki tápanyagfelesleg.
A nád álló- vagy lassan folyó vizekben, csaknem 2 méter vízmélységig, továbbá mocsarakban, nedves réteken többnyire nagy állományokban nő. Liget- és láperdőkben, lápokon, omlásos, szivárgó vizű lejtőkön is előfordul. Bár óriási mennyiségű magot hullat, ebből csak kevés csírázik ki. Vegetatív úton azonban gyorsan és hatékonyan képes terjedni. Az országos szántóföldi gyomfelvételezések alapján a nád nem gyakori gyom, az őszi búza nyáreleji gyomösszetételében a borítási értéke nem éri el az 1 ezreléket sem. Termőhelye az időszakosan, vagy állandóan vizes területek. Meglepő lehet, de az sem kizárt, hogy akár domboldalban is megjelenik, ilyenkor is vízjelző.
Határon átnyúló természetvédelmi projekt fogja megerősíteni a Fertő gyep és nádas kezelését.
A balatoni nádasok fontos élőhelyek, amelyekre szükség van a tó ökoszisztémájának fennmaradása során.
A projekt eredményeként egy hosszú távon fenntartható termelésből származó hazai hangszeralapanyag vagy termék előállítása várható.
A Pest Vármegyei Főügyészség eljárást kezdeményezett, miután egy védett, Natura 2000 területhez tartozó úszóláp nádasát illegálisan vegyszerezték.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint húsz hektáron ég a nádas Tiszafüred térségében.
A szakértők szerint technológiai váltásra kényszeríti a balatoni nádaratást a klímaváltozás.

Az Alapvetés podcast műsoraiban minden csütörtökön a szakma nagy neveit láttuk vendégül.
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmúak, és kiváló minőségű fehérjeforrások.
Márki Károlyt, a NAGISZ Zrt. takarmányipari ágazatának vezetőjét kérdeztük.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
A túlélés kulcsa a hozzáadott érték növelése és a beruházások felgyorsítása lehet.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.