Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Kritikus helyzetben van a halágazat Magyarországon, az időjárás erre a szegmensre is komoly nyomást gyakorolt az elmúlt időszakban - tudtuk meg az Aranyponty Zrt. vezérigazgatójától. Lévai Ferenc elmondta, hogy már most vízhiányossá váltak a dunántúli halásztavak és tógazdaságok, és egyszerűen képtelenség pótolni a hiányzó vízmennyiséget. Már az őszi-téli csapadékmennyiség is minimális volt, és mire tavasszal megjöttek a nagyobb esők, annyira száraz volt a föld, hogy szabályosan elnyelte a vizet. A halászati, halgazdálkodási ágazat tehát már most meglehetősen kritikus helyzetben van vízügyi szempontból, ugyanis 3-4 vízügyi igazgatósággal is osztozni kell a vízen. Ráadásul a megmaradó vízkészletet az öntözések is csökkentik.
Az aszály a halágazatot is keményen sújtja
A szakember beszélt arról is, hogy a szélsőségesen száraz időjárás a halállomány állapotára is rányomta a bélyegét. A csökkenő vízmennyiség ugyanis azt jelenti, hogy amikor aszály van, akkor a kisebb vízi életterekből a ragadozó állatok - vidrák, madarak - átvándorolnak oda, ahol még van víz. Ezeken a helyeken viszont - az alacsony vízszint mellett - egyre nagyobb lesz a természetvédelem által védett állatok okozta nyomás. Ha nincsenek partmenti nádasok, akkor egy 60 centis vízben nem tudnak elbújni a halak a gázlómadarak elől. Ez fokozza a stresszt az állományokban, ami szintén negatívan hat az eredményeinkre. Van egy régi mondás, miszerint „kis víz - kis hal, nagy víz - nagy hal”. Hát ez így is van, de most már évek óta nagyon kis víz van itthon, és emiatt egyre inkább válságos állapotba kerül az édesvízi halászat – mutatott rá Lévai Ferenc.
A halágazatnak az egyik legnagyobb költségtényezője mindig a takarmány, az aszály miatti szűkössége előrevetíti az áremelkedést. A takarmányáraknál már látszik a növekedés, mert az aszály mindenkit sújtott, és ha nem is egyforma mértékben, de az egész országban mindenütt jellemző a vízhiány és kevesebb lett a termés.
Tehát nincs igazán mivel dicsekednünk, ehhez járul még egy nagyon-nagyon lanyha piaci kereslet, és sajnos a halfogyasztás is csökkent. Mi is érezzük, hogy a vásárlók a boltokban az olcsóbb élelmiszereket keresik, és hiába mentünk lejjebb az árakkal, nem nőtt a fogyasztás. Nem látjuk pontosan mi lesz ebből a kiút, mert az exportpiacaink se fényesek
- közölte keserűen Lévai Ferenc.
A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a csehek, a horvátok és a bolgárok jobban állnak nálunk, mivel magasabb támogatottságot tudnak adni a halastavaiknak. Magyarországon a maximális támogatás, amit területi alapon, a természeti érték megőrzéséért lehet kapni, az 100 euró hektáronként. Ugyanez Horvátországban és Lengyelországban 300 euró, ezzel nem tudunk versenyezni – mondta ki a szakember. Sajnos egyre többet hallani arról, hogy egyes kollégák feladják a halastavi termelést – épp úgy, mint Romániában –, mivel sokkal kecsegtetőbb növénytermesztéssel foglalkozni. Ha már úgyis kevés a víz, akkor inkább ipari növényeket termelnek az arra alkalmas halastavak területén, mert arra lényegesen magasabb a területalapú támogatást és kedvezményt kaphatnak, mint a halászatra, haltermelésre. Lévai Ferenc emellett arra is rámutatott, hogy az ágazatukban nincs aszálykár, se árvízkár. Nincs biztosítási lehetőség sem, és ha bármi gond van a tavakkal, a rendszer semmilyen szinten nem segít a termelőn. A külföldi bérelt munkások már a tógazdaságokban is megjelentek, mert itthon nincs elég ember, aki megcsinálná az itt szükséges munkákat.
Milyen év lesz az idei?
Lévai Ferenc úgy vélte, a termelés szempontjából egy közepesen gyenge év lesz az idei, ahol az ágazat szereplői a folyamatosan csökkenő árak és emelkedő költségek miatt előbb-utóbb mínuszba fognak kerülni. Emellett a piac felvevőképessége, kapacitása is gyengül, a horgászok is kevesebb halat vásárolnak. A szakember szerint érződik az a recesszió, ami az egész gazdaságban jelen van.
A válságot ma már lehet látni a vendéglátásban is. Már a Balaton környékén is azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok étterem csak péntek-szombat-vasárnap van nyitva, mert a hét többi napján nem éri meg nekik kinyitni. Az ilyen hektikus nyitvatartások és a csökkenő vendéglétszám ugyanakkor azt jelenti, hogy sokkal egyszerűbb nekik a fagyasztott halakat elővenni a hűtőből, mint friss magyar hallal dolgozni. Pedig az ágazat szereplői vinnének halat bárhova, ha lenne rá vevő
- mondta ki Lévai Ferenc.
A szakember közölte, jelenleg nincs semmi okuk az optimizmusra. A takarmány nem lesz olcsóbb az év hátralevő részében, és több víz se lesz a tavakban. A fogyasztók vásárlóereje sem fog nőni, pedig ez kellene ahhoz, hogy kimozdítsa a pontypiacot az aktuális helyzetéből. Lévai Ferenc szerint legfeljebb abban bizakodhatnak, hogy a karácsonyi forgalom jobb lesz, de odáig még el kell jutni.
A halastavak fokozhatják az ország vízmegtartó képességét
Lévai Ferenc elmondta, hogy abban tudnak reménykedni, hogy a döntéshozók felismerik majd azt az igazságot, hogy a halastavak jelentik az egyik óriási lehetőséget arra, hogy Magyarország fokozza a vízmegtartó képességet. Hiszen hiába vagyunk az az ország Európában, ahol a legmagasabb az egy főre eső vízmennyiség, több több víz folyik ki Magyarországról, mint amennyi beérkezik. A szakember szerint elengedtük a vizet, a hazai folyók alkalmatlanok a víz megtartására, a medrek bemaródtak és hiányoznak a gátak. Mint mondta, csak a Dunán 32 vízlépcső van, ám ebből egy sincs Magyarországon. A Tiszán a Csongrádi vízlépcső lassan létkérdés lesz, mert már az ivóvízbázisok is veszélyeztetettek. A tógazdaságokban rengeteg vizet lehetne tárolni, a jelenlegi 350 millió köbmétert 500 millió köbméterre lehetne bővíteni. Ehhez azonban célzott támogatások és intézkedések kellenének, például iszapkotrások, csatornák rendbe tétele. Ezekre viszont óriási szükség lenne, mivel a magyarországi halastavak jó része 70-80 évnél idősebb, de vannak 100 év feletti halastórendszerek is. Nem kell új víztározókat építeni, a meglevőket kellene rendbe tenni, mert a bennük tárolható vízkincs mindenkié.
Két ágazat van Magyarországon, amelyik úgy működik, mint 500 évvel ezelőtt. Nem használ műtrágyát, nincsenek antibiotikumok, nincs zsúfolt állattartás, nincsenek járványok, az a halászat és a legeltetéses állattartás. Az egyik a legeltetés, a másik a tógazdálkodás. Ez utóbbinál annyit korszerűsítés történt, hogy ma már a halivadékokat keltetőházakban állítjuk elő. De a tógazdasági halnál egészségesebb étel nagyon kevés van, mert csak annyi gabonából álló táplálék kiegészítést kap, amennyi a nagyobb testsúlyhoz kell, egyébként a tóban lévő táplálékkészletet használja föl
- mutatott rá Lévai Ferenc.
Az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója kijelentette, hogy az ágazat nagyon örülne annak, ha a döntéshozók rájönnének arra, hogy a halászati ágazat 24-25 ezer hektáron micsoda óriási természeti értéket tart el. Sajnos ez a terület folyamatosan csökken. Lévai Ferenc beszélt arról is, hogy a halászati ágazat egyfajta mostohagyermekként van kezelve a támogatási rendszerben. Mint mondta, abból a 2100 milliárdos kormányígéretből, amit a mezőgazdaság plusz támogatására szánnak 7 év alatt, az ágazat számára 10 milliárdot szerettek volna kapni, de ezt se tudták elérni.
Nagyon nehéz olyan politikai légkörben mozogni, ahol csak a nagyság számít, és az érték önmagában nem igazán kerül terítékre. Pedig a halastavakban megőrzött természeti érték, a benne lévő életközösségek, olyan kincset jelentenek, amelyek, ha kipusztulnak, soha többé nem pótolhatók
- mondta a szakember.