Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Semjén Zsolt szólt arról, hogy a már a hazai természetvédelem első lépése szorosan kötődött a vízimadarak védelméhez. Kitért azokra az elmúlt évtizedekben tett intézkedésekre, amelyeket Magyarország a nagykócsag védelmében tett. A 20. század elejére a kipusztulás szélére jutott vándorló vízimadár állománya ezeknek köszönhetően megerősödött, a nagykócsag a magyar természetvédelem címermadarává vált - tette hozzá.
A védelemben részesülő területek az országnak ma mintegy 22 százalékát teszik ki, ennek több mint kétharmada pedig kifejezetten a madarak, azon belül a vízimadarak védelmét is szolgálja. A magyar nemzeti parkok az elmúlt tíz évben korábban soha nem látott mértékű természetvédelmi beruházásokat valósítottak meg. Összesen több mint 300 ezer hektáron javítottuk az élőhelyek állapotát
- szögezte le Semjén Zsolt.
Kitért arra, hogy a vándorló vízimadarak számos veszélynek vannak kitéve vonulásuk alatt, ezért nemzetközi összefogás, az érintett útvonalakon jogi szabályozás szükséges védelmük érdekében, hiszen megfelelő nyugalmat, élő- és táplálkozóhelyeket kell biztosítani számukra. Szólt a 2011-ben magyar kezdeményezésre öt ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Szlovénia) részvételével létrehozott Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátumról, amely - mint mondta - világviszonylatban egyedülálló összefogás. A bioszféra rezervátum teljes területe megközelíti az egymillió hektárt, ennek egyharmada Magyarországon található - tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy óriási kihívást jelent az illegális elejtések visszaszorítása, a túlhasznosítás mértéke. A globálisan veszélyeztetett vízi vadfajok drasztikus állománycsökkenésének legfőbb oka a vizes élőhelyek bolygatása, megváltoztatása, az ilyen területeken megvalósuló beruházások. Ilyenek a vonalas létesítmények, a légvezetékek és szélerőművek által okozott pusztulás, valamint a nem fenntartható vadászat. A fajmegőrzés szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, hogy kellően nagy kiterjedésű vízfelületeket és ezzel szomszédos táplálkozóterületeket magában foglaló kíméleti területek álljanak rendelkezésre.
Bár a koronavírus-járvány miatt a konferenciát a tervezetthez képest egy évvel később tartják, Semjén Zsolt örömtelinek nevezte, hogy Magyarország a természetvédelem szempontjából ilyen fontos egyezmény 8. találkozójának otthont adhat. A megnyitón felszólalt Mohlago Flora Mokgohloa, a dél-afrikai erdészeti, halászati és környezetvédelmi minisztérium főigazgató-helyettese, aki a fehérarcú fütyülő kacsa és az afrikai pingvin populációjának védelmére tett intézkedésekről is beszélt. Amy Fraenkel, a vándorló vadon élő álltfajok védelméről szóló egyezmény (CMS) főtitkára az 1995 óta létező, 121 országot tömörítő AEWA fontos szerepéről szólt.
Jacques Trouvilliez, az AEWA főtitkára pedig arról, hogy a civil társadalmaknak és a kormányoknak össze kell fogniuk az élőhelyek megmentéséért.A konferenciára küldött videoüzenetében Inger Andersen, az ENSZ helyettes főtitkára, a világszervezet környezetvédelmi programjának ügyvezető igazgatója a klímaváltozás, a biodiverzitás-csökkenés és a környezetszennyezés káros hatásait nevezte a vándorló vízimadarakat fenyegető legégetőbb problémának. Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek találkozója pénteken zárul Budapesten.