Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A K&H több mint tíz éve, 2012. óta kiemelt pártoló tagja a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, az együttműködés megerősítésére került sor Budapesten. Az újabb három évre szóló egyezmény értelmében a K&H kiemelt pártoló tagként - többek között - tanácskozási joggal vehet részt a szervezet eseményein, továbbá rendszeres kétoldalú egyeztetések megszervezésével támogatja annak eredményes működését és céljainak elérését.
Mozgalmas, kihívásokkal teli évek állnak az ágazat mögött, és várhatóan a folytatás is hasonló lesz. Előrejelzések szerint ugyanis 2035-ig 19,7 millióról 17,3 millióra csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok ugyanezen időpontig növekedni fognak. Ha ezzel itthon is lépést szeretnénk tartani, nem lehet halogatni az energia, munkaerő és méret szempontjából is hatékonyabb telepek létrehozását. Továbbá az egyre erősödő fenntarthatósági elvárásokat sem lehet figyelmen kívül hagyni, amelyek főként a trágyakezelés és energiahatékonysági beruházások felé mozdítják a szektort. Erősen kötődünk az állattenyésztéshez, a mezőgazdaság és élelmiszeripar - ezen belül is a tejágazat - stratégiai partnerei vagyunk, az agrárhiteleken belül az állattenyésztéshez kapcsolódó portfóliónk aránya 43 százalék, amely közel 1250 ügyfelet jelent. Ezért a szektor további fejlesztésében, fejlődésében aktívan részt kívánunk venni. Ennek egyik pillére az együttműködési megállapodás meghosszabbítása
- hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H Agrár-üzletág vezetője.
A K&H-val kötött partneri megállapodás is támogatást nyújt abban, hogy szervezetünk és az ágazat egésze előtt álló feladatokat hatékonyabban, akár a K&H szaktudására is támaszkodva lehessen megvalósítani. A tejágazatnak az elmúlt években számos kihívással kellett szembenéznie, dinamikus áremelkedés utáni gyors visszarendeződés, infláció, történelmi aszály, a tejtermékgyártás önköltségének növekedése. Ide kell sorolni a kiskereskedelemet érintő különböző terheket is. Számtalan tejtermelő fejezte be termelését, miközben olcsó import is nehezítette életünket, különösen a félkemény sajtok piacán. Továbbra is igen súlyos kihívást jelent a lakosság tej és tejtermék fogyasztásának visszaesése, a kiskereskedelemi élelmiszer-értékesítések alacsony szintje. Az ágazaton belül újra kell indulnia a tejtermelői és az ipari fejlesztéseknek, erősödnie kell a horizontális és vertikális összefogásoknak, amelyek eredményeként megvédhetjük a tejtermelőket, növelhetjük a feldolgozóknál az értékesítést, a hatékonyságot, bővíthetjük a termékpalettát és a kapacitást. A folyamattal végső soron a lakosság tej és tejtermék fogyasztása is bővülhet, ez utóbbi cél össztársadalmi jelentősége ugyanis jóval túlmutat ágazatunkon
- hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor Harcz Zoltán ügyvezető igazgató.