Súlyos bírság jár ezért a magyar erdőkben: a legtöbben nem is tudnak róla

Súlyos bírság jár ezért a magyar erdőkben: a legtöbben nem is tudnak róla

agrarszektor.hu
Az erdei kirándulások mindig jó hatással vannak az emberi szervezetre. Ilyenkor azonban gyakran feltámad a vágy az emberben, hogy ezt-azt hazavigyen az erdőből. Ám amíg vannak olyan dolgok, amelyeket teljesen, vagy bizonyos határok között szabadon lehet gyűjteni, akadnak olyanok is, amelyeket kifejezetten tilos, sőt, akár komoly bírság is járhat értük.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az erdőben járva sokszor azt gondolja az ember, hogy az “senki földje”, tehát, amit ott talál, az az övé lehet. Van, amit szabadon lehet gyűjteni, például ilyen a medvehagyma, ám erre is vannak szabályok. Más dolgokat viszont szigorúan tilos hazavinni - írta meg az Infostart a femina.hu értesülései alapján.

Azzal sokan tisztában vannak, hogy a védett növények leszakításával nagy kárt okozhat az ember az erdei ökoszisztémában, ám rengeteg egyéb dolgot sem szabadna begyűjteni. A jogszabály megszegői a komoly károkozás miatt akár jelentős mértékű pénzbírsággal is sújthatók, ezért különösen fontos tudni, hogy mit szabad, és mit tilos begyűjteni.

  • Agancsok: A vadgazdálkodásról és vadászatról szóló törvény értelmében tilos hazavinni az elhullajtott agancsokat. Ezek a területileg illetékes vadásztársaság tulajdonai. Az agancsok gyűjtését kizárólag erdészeti szakemberek és hivatalos engedéllyel rendelkezők végezhetik, egyéb esetek lopásnak minősülnek. A bírság összege akár ötmillió forint is lehet.
  • Ásványok, ősmaradványok: A természet védelméről szóló törvény értelmében a földtani természeti értékek általános védelme illeti meg a földtani, felszínalaktani képződményeket, ásványokat, ásványtársulásokat, ősmaradványokat, így ezeket sem szabad hazavinni. Ezeket kizárólag a természetvédelmi hatóság engedélyével lehet gyűjteni.
  • Gombák és zuzmók: Számos gomba- és zuzmófaj védettnek minősül, természetvédelmi értékük 5-10 ezer forint közé esik. Leszedésük komoly kárt okozhat az élővilágban. Ezért, ha valaki nem biztos egy gomba fajtájában, és ez a mérgező gombák miatt is erősen javasolt, inkább hagyja ott az élőhelyén.
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. június 13. 13:31