Bajban az állattartók - Most már mérlegelni kell

agrarszektor.hu
Komoly gondokat okozhat az állattenyésztőknek, hogy a felvásárlási árak már mélyen alatta vannak a leghatékonyabb termelők önköltségi szintjének is - áll a K&H közleményében. A pénzintézet szerint az állattartóknak át kell gondolniuk, mekkora állományt tartanak fenn.

A mezőgazdasági termékek árának csökkenése januárban is folytatódott, összességében 7,2 %-kal mérséklődtek az árak - utalt közleményében a KSH gyorstájékoztatójára Tresó István, a K&H agrárüzletág fejlesztési főosztályának vezetője. A növényi termékeknél az év első hónapjában 7,4 %-os árcsökkenés történt, azonban a növekvő trend miatt ez várhatóan nem okoz problémát a termelők számára. Mivel hamarosan megkezdődnek a tavaszi mezőgazdasági munkák, ezért az idei év terméseredményei szempontjából meghatározó lesz, hogy a következő hetekben a még mindig jelentős mennyiségű belvíz miatt a talajállapot, illetve a vetések minősége hogyan alakul.

Az állati termékeknél januárban is maradt a tavaly jellemző csökkenő trend, és újabb 6,9 %-kal fogyatkozott az élő állatok és állati termékek ára. Tresó István szerint ez az ágazat számára most már komoly problémát jelenthet, mivel a tartósan alacsony piaci árak alatta vannak a leghatékonyabb gazdaságok önköltségi szintjének is. Ha a következő hónapokban nem fordul a trend, komoly gondok lehetnek, és főleg a sertéstenyésztőknek kell nagyon átgondolniuk, milyen állománnyal kezdik az új tenyésztési ciklust - vélte a bank közleménye szerint Tresó István.

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?