Új szelek fújnak: a traktor feltalálása óta nem történt ilyen a mezőgazdaságban
Magyarországnak akár 269 millió eurót is hozhat a precíziós mezőgazdaság.
Magyarországnak akár 269 millió eurót is hozhat a precíziós mezőgazdaság.
A délnyugati területeket leszámítva erősen felhős lesz az ég, majd a nap folyamán elkezd vékonyodni, szakadozni, gomolyosodni a felhőzet, ami késő este jelentősen csökkenni kezd
Április 20-án jön az idei harmadik online Agrár Klub.
Délutánig borult lesz az ég, majd a délnyugati, nyugati tájakon felszakadozhat a felhőzet
A két átmeneti év után lényeges változás várható a támogatások esetében.
Erősen felhős vagy borult lesz az ég
A nap első felében általában napos idő lesz a jellemző, északkeleten, keleten lehet több felhő az égen
Nyugat felől egy vastagabb felhősáv érkezik, és halad kelet felé
Kevés felhővel kezdődik a nap, aztán gomolyfelhők képződnek, illetve nyugat, délnyugat felől fátyolfelhők is érkeznek, amelyek átmenetileg szűrhetik a napsütést
A magyar agrárium termékei komolyabb mértékben jelenhetnek meg a világban.
Általában napos, csapadékmentes idő várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel
Mit lépnek az ágazati szereplők a takarmányár-robbanásra?
Napközben egy felhőtömb halad kelet felé, illetve gomolyfelhők is képződnek, de a legtöbb helyen több órára kisüt a nap
Kezdetben felhőtlen lesz az ég, majd egyre több gyorsan vonuló gomolyfelhő zavarhatja a napsütést
Április 20-án jön az idei harmadik online Agrár Klub.
Kezdetben jobbára erősen felhős, borult égre számíthatunk, majd a déli óráktól kezdve északnyugat felől jelentősen csökken a felhőzet
Késő délutánig túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk, északkeleten lehet több felhő az égen
Reggel, kora délelőtt a délkeleti tájakat kivéve napos idő várható, majd gomolyfelhők képződnek, amelyekből főként a Duna-Tisza közén alakulhatnak ki késő délelőtt, délután kisebb záporok, többnyire jelentéktelen csapadékkal
Előbb északon, majd délelőtt a déli területeken is szakadozik a felhőzet, és a több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés
Általában napos, gomolyfelhős idő várható, de délelőtt még az ország északkeleti részében, majd délután inkább már csak a Tisza vonalának tágabb környezetében lehet erősen felhős az ég

Az ipari állattartás jövője, a ketreces rendszerek, a hízott máj előállítása és az állatok tartási körülményei egyre nagyobb társadalmi és szakmai vitákat váltanak ki.
Tudatos kertészeti praktikákkal, és a megfelelő gondoskodással jelentősen meghosszabbíthatjuk mind a dísz, mind a haszonnövényeink életét.
Ezek a jelenségek legtöbbször nem betegségek következményei, hanem a növényeket érő stressz, tápanyaghiány vagy helytelen termesztési technológia eredményei.
A Magyar Közlönyben jelent meg a vonatkozó rendelet részletes szabályairól szóló módosítás.
A kaprot általában nem termesztjük, az csak bejön a kertbe és akkor ott is hagyjuk.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.