Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.03.16. hétfő
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, inkább csak kevés fátyolfelhő szűrheti a napsütést
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, inkább csak kevés fátyolfelhő szűrheti a napsütést
Túlnyomóan derült, száraz idő várható
Több-kevesebb napsütésre számíthatunk, amelyet az egyre többfelé megjelenő magas-, valamint középszintű felhőzet szűrhet, zavarhat
Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délután észak felől csökken a felhőzet, és lassan megszűnik a csapadék
Reggelig az Alföldön és az Északi-középhegység területén még sok lesz a felhő, de ott is csökken a felhőzet
Nehéz lesz elhinni: a belgák 50 százalékkal többet dolgoznak nálunk.
Kezdetben még sok lesz a felhő, majd északnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
A keleti tájakon feloszlik a fátyolfelhőzet, emellett a Dunántúlon is szakadozottá, gomolyos szerkezetűvé válik a felhőtakaró, majd délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet
Az ország középső tájain a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyek délután már akár jelentősebben is takarhatják a napot
Tartósan erősen felhős tájak elsősorban az Alföldön lehetnek, és gyenge eső, zápor is inkább csak ott fordulhat elő néhol
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a nyugati és középső országrészben reggeltől, keleten a déli óráktól csökken a felhőzet, és felhőátvonulások várhatók
Jórészt erősen felhős vagy borult időben lesz részünk
A többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja
A keleti országrészben estig marad a többnyire erősen felhős vagy borult idő, többfelé valószínű eső, zápor
Nézegess képeket a konferencia megnyitójáról.
Az átmeneti elvékonyodások, felszakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk
Nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt egyre inkább csak a keleti megyékben várható eső, záporeső, de a kora délutáni órákra ott is megszűnik a csapadék
Napközben csak helyenként vékonyodhat, szakadozhat átmenetileg a felhőzet
Az ország északi felén vastagabb lesz a felhőzet, délen általában csak fátyolfelhőzet szűri a napsütést
Nyugat felől lassan, fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, később a középső tájakon is kisüt a nap, de északkeleten, keleten estig zárt maradhat a felhőzet
2025 augusztusában a magyar gazdák 22,7 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat.
Az elmúlt év megmutatta, hogy a fagyok, a szárazság és a kártevők egyaránt képesek megtépázni a gazdák munkáját.
A tavalyi évhez képest beindulni látszik a magyar mezőgéppiac, de még sehol sem vagyunk a 2023-as számoktól.
Hazánk visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét, helyreállhat a kereskedelem zavartalansága.
Egy veteményeskerttől sokkal többet kaphatunk, mint a szendvicsekre kerülő friss uborka, paprika vagy paradicsom.