Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2025.04.14. hétfő
Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek
Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek
Fátyolfelhős, napos időben lesz részünk, majd a déli óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet, este már nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás
A Dunántúl északi felén csökken a felhőzet, a keleti megyékben pedig gomolyosodik, szakadozik, így napközben döntően gomolyfelhős, napos idő várható, de a gomolyok időszakosan össze is állhatnak, majd estére nagyrészt kiderül az ég
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég
A folytatásban melegszik az idő, de addig még lehetnek mínuszok, főleg a keleti országrészben.
Délelőtt majd észak felől szakadozik a felhőzet, de délután több helyen ismét erőteljessé válik a felhőképződés
A napos időt követően a déli óráktól északnyugat, észak felől megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű
Idén sem múlt el az április mínuszok nélkül, a gyümölcsösökben újabb károk keletkeztek.
A Dunántúl keleti részén és az Alföldön is erőteljessé válik a felhőképződés, elszórtan kisebb eső, zápor, néhol esetleg hózápor kialakulhat
Kora délelőttig változóan felhős idő lesz, majd egyre jobban befelhősödik az ég
Áprilisban szokatlan hideggel indul a hét, a keleti országrészben eső, sőt hózápor is előfordulhat holnap.
A jövő hét közepéig maradnak a fagyos hajnalok, utána újra enyhe nappali időjárás várható.
Figyelmeztet a meteorológia: kora reggelre csaknem mindenütt nulla fok alá esik a hőmérséklet.
A napsütés mellett a keleti megyékben több, másutt kevés felhő várható
Észak felől markáns hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de alapvetően sok napsütés várható
Gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű
Hideg, fagyos napok jönnek, a virágzó gyümölcsfáknak csúnyán betehet az időjárás.
Az átmeneti felhőzetcsökkenést követően kelet felől ismételten befelhősödik az ég, és általában közepesen vagy erősen felhős idő várható
Északkelet felől fokozatosan növekszik, vastagszik a felhőzet, de a délelőtti órákban főként a déli tájakon hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap
Kelet felől egyre jobban szakadozik, gomolyosodik, csökken a felhőzet, így a változó felhőzet mellett hazánk északkeleti, keleti felén sok, nyugaton, délnyugaton kevesebb napsütés valószínű

Van az Európai Uniónak egy szigorú, mégis izgalmas szabályozási területe, ahol a tudomány és a gasztronómia találkozik.
Látszólag visszaesés, valójában szerkezeti átalakulás jellemezte a hazai növényvédőszer-piacot 2025-ben.
A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.