A törököké a nagy orosz paradicsombiznisz
Moszkva 50 ezer tonnás kontingenst nyitott.
Moszkva 50 ezer tonnás kontingenst nyitott.
A raktárakból még ki sem ürült a tavalyi rekordtermés.
Jelentősen csökkentenék a rákkeltőnek tartott kadmium mennyiségét.
Víz alatti üvegházakat építettek.
Ami briteknek könnyű volt, az a világ legnagyobb juhtartójának nehéz lenne.
Ez rosszkor jött, de lehet még rosszabb is.
Európa nem kér a szalmonellás húsból.
Amerika versenyhátrányba kerül a japánok húspiacán.
341 milliárd forint ökogazdálkodásra?!
Termelni egyre jobban tudnak, de a genetika alapok még hiányoznak hozzá.
Ez nem a távoli jövő. Az európai sertésszektornak új célpontok után kell néznie.
Európának kedvező lehet Peking lépése.
Pekingnek két intézkedéssel sikerült úrrá lennie a helyzeten.
Emelné az ázsiai ország az amerikai sertéshúsokra kivetett vámokat.
Pecsenyesúlyban vannak a bárányok, de a nehézsúlyút vinnék.
Egyre jobban fenyeget a betegség Európában.
Minden állatfajra kiterjeszthetik a tartásmód-jelölési rendszert.
Vita a kamara és a hazai üveggyár között.
Biztató és aggasztó folyamatokról is szó volt Kecskeméten.
A vetőmag lehet a legnagyobb üzlet.
2025 szeptemberében a magyar gazdák 66,7 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt időszakhoz képest az inputanyagok kijuttatását is komoly tervezésnek kell megelőznie.
A védekezés során a megelőzés, valamint az előrejelzés a két legfontosabb szempont.
A mezőgazdaságban nemcsak a nitrogénműtrágyák kijuttatása, de azok hasznosulása is egyre fontosabb kérdés.
Az AGRYA véleménycikke arról, hogy miért érdemes egy agrár szervezetnek foglalkoznia az új Klímatörvénnyel.
Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.