Egyre zavarosabbá válnak az élelmiszerárak a jövőben: ezt jó lesz megszokni
Az élelmiszerárak globálisan egyre kaotikusabbá válnak, itt az ideje, hogy megtanuljuk a hőséginfláció kifejezést.
Az élelmiszerárak globálisan egyre kaotikusabbá válnak, itt az ideje, hogy megtanuljuk a hőséginfláció kifejezést.
Nyár végén a betakarításé a főszerep a kiskertekben is, ám a főnövények lekerülése után lehetőségünk van még másodvetésre.
Nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi a termelőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Meglepő számok láttak napvilágot az Európai Unió tagállamainak gyümölcstermesztéséről.
Nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb riasztást hevesebb zivatarok miatt.
Hétvégétől visszatér az igazi nyár, egyre melegebb lesz, jövő héten 35 fok is lehet.
A hőség és a magas páratartalom miatt júliusban szarvasmarhák százai múltak ki Iowában.
Augusztusban sem áll meg az élet a kertben, hiszen ilyenkor is akad még bőven munka, amit el kell végezni.
Nemzetközi szakértők szerint a klímaváltozásnak "elsöprő szerepe" volt a júliusi hőhullámokban.
A tudósok előrejelzései szerint a mostani hőhullámok csak előfutárai a következő évtizedekben várható forró nyaraknak.
A tavalyi kiváló év után idén 8 százalékkal kisebb körtetermés várható Franciaországban.
A nyár eddigi legerősebb hidegfrontja jön, lehűlésre, erős szélre, zivatarokra kell készülni.
A nyári tökfélék hazai termesztése eléggé visszaesett az utóbbi évtizedekben, az idei egységes kérelmek alapján kevesebb mint ezer hektáron termesztjük ezeket a zöldségféléket.
A nyár nem az ültetés és a növényszaporítás időszaka, vagy mégis? Mutatjuk, mit lehet tenni ilyenkor a kertben.
A WHO figyelmeztetése szerint túlságosan a napi csúcshőmérsékletre figyelünk, pedig az éjszaka veszélyes.
A kerttel rendelkezők 48 százaléka összegyűjtött esővízzel locsolja növényeit, több mint egyharmaduk pedig fúrt kútból oldja meg ezt a feladatot a kánikulában.
Ha erre nem figyelnek oda a magyar kerttulajdonosok súlyos bírságra számíthatnak.
Ismét melegedés kezdődik, a hétvégén sok napsütés és kevés felhő várható, van, ahol 38 fok is lehet.
A pokoli hőséggel szemben hiába a sok hasznos módszer, ha nem nevelünk szárazságnak ellenálló növényeket.
Fennakadás nélkül zajlanak a nyári betakarítási munkálatok a földeken, az aratás közepén vagyunk.

Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.