Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2025.05.14. szerda
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható
A reggel felhős tájakon napközben fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, és másutt is a sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható néhol záporral
Délnyugaton csak lassan csökken a felhőzet, sőt a határ mentén tartósan borult maradhat az ég, ott szemerkélő eső, szitálás még délután is előfordulhat
Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva
A délnyugati országrészben is fokozatosan gomolyosodik a felhőzet
Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok
Főként északnyugaton, nyugaton és északkeleten szakadozhat fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüthet majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de egyre kevesebb helyen eshet az eső
Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet
Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett általában néhány, míg a déli országrészben többórás napsütés várható
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre van kilátás, majd délutántól időszakosan megnövekedhet a felhőzet
A kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett sok napsütés várható
Napos, száraz időben lesz részünk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható
A sok napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, folytatódik a csapadékmentes idő
Alapvetően napos idő valószínű kevés, a délnyugati, déli tájakon némileg több gomolyfelhővel, de csapadék ott sem lesz
Általában derült, száraz időben lesz részünk, de a délkeleti tájakon gomolyfelhős idő várható, ott kis eséllyel egy-egy zápor előfordulhat
A Dunántúlon felhősebb idő várható, és ott délutánig még várható eső, zápor, de egyre kevesebb helyen, majd délutántól ott is csökken a felhőzet
Az ország nyugati felén nagyrészt erősen felhős vagy borult marad az ég és többfelé várható eső, zápor

A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik.
A baromfihús továbbra is a magyar agrárexport egyik meghatározó terméke, kivitele 136,6 ezer tonnát, értéke 401,4 millió eurót tett ki.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
Miközben az Európai Unióban évente több millió tonna halat fognak ki, Magyarország továbbra is sereghajtónak számít a halfogyasztás terén.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.