Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.06.15. szombat
A nap első felében derült lesz az ég, majd az ország nyugati felén, kétharmadán megnövekszik a felhőzet
A nap első felében derült lesz az ég, majd az ország nyugati felén, kétharmadán megnövekszik a felhőzet
A felhős keleti részeken fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, ott is kisüt a nap
A felhős tájakon is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap
A vastagabb felhőtömb fokozatosan kelet felé halad, de mögötte erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, így döntően erősen vagy közepesen felhős időre van kilátás
A nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délen többfelé, másutt elszórtan valószínű eső, zápor
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett fátyolfelhők, illetve szaharai eredetű por is lesz felettünk, amely jobban szűrheti a napsütést
A felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet, a napsütést időszakosan fátyolfelhők szűrhetik
Délelőttig az időnkénti felhősödésből kialakulhat helyenként zápor, esetleg az ég is megdörrenhet
A napsütést időnként nyugatról kelet felé haladó vastagabb felhőtömbök zavarják, emellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés is
Nagyrészt napos időre van kilátás a gomoly- és fátyolfelhők mellett, és elsősorban az északi harmadban, valamint az Alpokalján fordulhat elő zápor, zivatar
Sok napsütés várható, de emellett gomolyfelhők képződnek, illetve délen, délkeleten fátyolfelhők is lesznek az égen
A legtöbb helyen felhősen indul a reggel, ám idővel szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában több órára kisüt a nap
Erőteljes gomolyfelhő-képződésre kell számítani, amelyből sokfelé várható zápor, zivatar
Az északi tájakon lesz több a gomoly- és fátyolfelhő, de még ott is sok napsütésre számíthatunk, majd délután délnyugat felől egyre több és vastagodó fátyolfelhő sodródik fölénk
Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható
A délnyugat felől érkező vastagabb felhősáv szakadozik, gomolyosodik, és emellett is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, általában több órára kisüt a nap
A többórás napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen és erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés
Az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott valószínű több helyen zápor, zivatar
A felhős tiszántúli tájakon is szakadozik a felhőzet, és általában sok napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű

Magyarországon az elmúlt években egyre gyakrabban merül fel az olajfa-termesztés lehetősége.
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegségre itthon.
A gazdák lassan már meg sem lepődnek, ha történik valami, annyi sokk érte mostanában a magyar agráriumot.
Nem lehet úgy gazdálkodni, hogy az inputanyagokat nem megfelelően, kellő minőségben és szaktudással jutattjuk ki.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.