Ömlik be az import hal Magyarországra: nincs elég hazai?
Már lehalászták a karácsonyi halak jelentős részét, a termelői árak várhatóan nem emelkednek, ami kedvező a fogyasztók számára.
Már lehalászták a karácsonyi halak jelentős részét, a termelői árak várhatóan nem emelkednek, ami kedvező a fogyasztók számára.
Az elmúlt évekhez képest idén jelentősen visszaesett a pontyok pusztulása a Balatonon.
A 22,4 kilogrammos kapitális példány nemcsak a helyszínen, de a közösségi médiában is nagy elismerést váltott ki.
Az összes hazai halfogyasztás 40 százaléka realizálódik az év végi ünnepi időszakban.
Idén a ponty és a szürkeharcsa ugyanolyan áron lesz elérhető a piacokon, mint tavaly.
Az Agrárminisztérium júliusban bejelentette, hogy egyedi célforrással támogatja a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újraépítését.
250 ezer forintért "vásárolt" pár darab tiszai pontyot az ÁHSZ.
Magabiztosan győzött a bodorka.
Folyamatosan növekszik a halfogyasztás.
Semmi sem stimmelt idén.
Második lett a fürge cselle, harmadik pedig az angolna.
A balin, a domolykó és a kövicsík közül lehet választani.

Évente több tízezer tonna gombát exportál Magyarország az unió tagállamokba, különös tekintettel a közép-európai térségbe.
2024 tavaszán sorra törtek ki Európában a gazdatüntetések, amelyek volt, hogy meghátrálásra késztették az Európai Bizottságot is.
A Tokaji borvidék sokat profitálhatna az osztrák típusú borturizmus jó gyakorlataiból.
A piaci várakozásoknak megfelelően, közel másfél év után először döntött kamatcsökkentésről a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Biológiailag aktív talaj nélkül már nincsen stabil, kiszámítható növénytermesztés.
Egy halgazdaság technológiai áttörése
A tél során a repce számos stresszhatásnak lehet kitéve, ezért a korai és alapos felmérés segít időben reagálni.