Simicska Lajos lélegeztető gépen tartja a Hárskúti Zrt.-t
60 milliót tett a folyton veszteséges juhos cégbe
60 milliót tett a folyton veszteséges juhos cégbe
Hivatalos: átvethetők a vagyonelemek.
Azért indulhatott az állami liciten, mert itt gazdálkodik.
Mi lesz, ha több bérleti díjat akarnak az új tulajdonosok?
Csányi vezet a Bóllyal. A második és a harmadik végelszámolás alatt áll.
Csányi, Bige, Simicska, Leisztinger, Nyerges.
Így vették el az állami földeket.

A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Bár a magyar száraztészta-piac stabilnak mondható, a fogyasztói árakban azért elő tudnak fordulni komoly kilengések.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.