Átalakulóban a mezőgazdaság: a technológia lehet a válasz a kihívásokra
A precíziós technológiák komoly segítséget jelenthetnek a gazdáknak a klímaváltozás hatásainak leküzdésében.
A precíziós technológiák komoly segítséget jelenthetnek a gazdáknak a klímaváltozás hatásainak leküzdésében.
Van a gazdáknak egy rétege, akiknek csak a legjobb minőségű gépekkel éri meg a termelés.
A vadvédelmi bírság tízezertől akár kétszázezer forintig terjedhet Magyarországon.
A műtrágyaárak csökkenésére számítanak a magyar gazdák, pedig erre kevés esély mutatkozik a szakértők szerint.
A Portfolio Agrárdíjak 2024-es díjátadóján a zsűri különdíját Gáspár Gyula, az Agropoint Kft. ügyvezető-igazgatója kapta.
A La Niña jelenség hivatalosan is beköszöntött, a szakemberek azonban gyenge ciklussal számolnak.
Az utóbbi időben a gépforgalom visszaesett, ám a cégek szolgáltatásaira nőtt az igény a termelők körében.
Az elmúlt időszakban megváltoztak a szokások a növényvásárlások terén is, egyre többen keresik a mediterrán típusú növényeket.
A magyarországi kerttulajdonosok gyakran szembesülnek azzal, hogy nem tudják, mit tegyenek a portájukon álló idős vagy veszélyesnek ítélt fákkal.
A lovak igazi szorgos állatok, nem csoda, hogy eredetileg komoly szerepük volt a mezőgazdaságban, ám ez ma már nem mondható el.
A szélsőséges időjárás jelentős mértékben befolyásolta az idei bortermést a Tokaji borvidéken.
Nyáron a lakosság és a talajvédelemi szakemberek is elmondhatták véleményüket a hazai talajok állapotáról.
A nagy bevásárlóközpontok miatt a kistermelőknek egyre nehezebb a dolguk, mert kiszorulnak a piacról.
Az időjárási szélsőségekhez való alkalmazkodást és a hidrológiai kockázatok mérséklését célozza meg Magyarország és Szerbia új együttműködése.
Hiába kelendő itthon az édesburgonya, a hazai termés nem tudja kielégíteni a fogyasztók igényeit.
A szerves vagy komposztált trágya őszi kijuttatáskor elkezd bomlani, és két évig adja le a tápanyagot.
A 2024-ben tapasztalt időjárási anomáliák nem tettek jót a hazai halfajták állományainak.
Agrármenedzsment képzést indít idén ősszel a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara.
Soha nem volt még ilyen fontos a naprakész információ áramlás, a jövedelmezőség biztosítása és a növények alkalmazkodóképessége.
Az Alpokban, a Karavankákban, a Pohorje-hegységben és a tengermelléken is átlag feletti hőmérsékleteket mértek.

A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.