Tombola és értékes nyeremények az Agrárszektor 2025 konferencián!
Tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!
Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén!
Tavaly, azaz 2024. áprilisában jelentették be, hogy az El Niño véget ért, ekkor azonban még meglehetősen bizonytalan volt, hogy az év hátralévő részében ki fog-e kialakulni a hűvösebb időjárásért felelős La Niña, illetve, hogy meddig fog elhúzódni az átmeneti, ún. semleges állapot. Nos, erre tavaly tavasztól egészen mostanáig várnunk kellett, s ezért a "késésért" feltehetőleg az is felelős, hogy az óceánok több mint egy éve az átlagosnál sokkal, de sokkal melegebbek - írja az Időkép.
A légkör hónapok óta számos olyan jelet mutatott, amely a La Niñara jellemző, ide sorolhatjuk többek között az átlagosnál erősebb passzátszeleket, vagy az, hogy Indonézia felett erőteljesebb felhő és csapadékképződés volt megfigyelhető, miközben a Csendes-óceán középső részén szárazabb időjárás uralkodott – mindez az úgynevezett Walker-keringés felfutásának jellemzője. Decemberben az EQSOI-index, amely a Csendes-óceán nyugati és keleti része közötti felszíni nyomáskülönbségét mutatja, +1,5 volt, ami az ötödik legerősebb eddigi történelmünk során. A pozitív EQSOI-index pedig erős keleti szeleket és hűvösebb tengerfelszíni hőmérsékletet jelez a trópusi Csendes-óceán keleti részén, ami La Niña eseményhez vezet.
A La Niña jelenség tehát hivatalosan is beköszöntött.
Mit jelent ez Magyarország tekintetében?
Nehéz előre megmondani, hogy pontosan milyen időjárást eredményez majd a váltás nálunk, hiszen a Kárpát-medence időjárására csak közvetve, valamint nem azonnal fejti ki hatását az ENSO ciklus, nagyjából 2-3 hónapos az eltolódás. A korábbi megfigyelések alapján azonban elmondható, hogy a nyarak extrém La Niña esetén Európa nagy részén az átlagosnál szárazabbak, különösen a kontinens déli, középső és keleti régióiban. A szakemberek azonban gyenge ciklussal számolnak, jelenleg nagyjából 40%-ra becsülik annak az esélyét, hogy a La Niña 2025 márciusában-májusában is fennmaradjon.





-20220524.jpg)






