21 magyar kiállító a borok legfontosabb nemzetközi seregszemléjén

agrarszektor.hu
A nemzetközi bor-és szeszesital ágazat vezető szereplői három intenzív napot töltöttek együtt a márciusi düsseldorfi borvásáron (ProWein), amely ebben az évben túlnőtt konkurensein.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A 19. alkalommal rendezett ProWein az előző évhez képest további két pavilonnal bővült, így 48 országból érkezett 4783 kiállító mutatta be borait. Közel 44000 látogatót számláltak az idei seregszemlén (tavaly ez a szám 40667 volt) - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.

Feltűnően nagy számban érkezetek angol, skandináv, Benelux-államokbeli látogatók a megszokott francia, spanyol és olasz érdeklődők mellett. A statisztikák alapján a látogatók túlnyomó része nemzetközi kis- és nagykereskedő volt, őket a szakemberek, valamint az étterem- és szállodaláncok képviselői követték.

A Német Borintézet ügyvezető igazgatója, Monika Reule szerint a ProWein ebben az évben nőtte ki magát a legfontosabb nemzetközi vásárrá. Különösen feltűnő volt a kereskedők számának bővülése és fokozott érdeklődése.

A fent említett jelenség a magyar standon is tapasztalható volt, a kiállítók állandóan tárgyalásokat folytattak. Fontos hangsúlyozni, hogy azok számára, akik már előzetesen megkeresték a potenciális partnereket, egyértelműen sikeresebb volt a kiállítás, mint azoknak, akik ezt nem tették meg. Ismét bebizonyosodott, hogy a kiállítás megfelelő alkalom mind a kapcsolattartásra a régi partnerekkel, mind az új termékek bemutatására, a piaci helyzet, a konkurencia felmérésére, a cég ismertségének növelésére és új értékesítési csatornák felkutatására. A kiállítóknak érdemes végigjárniuk a kiállítást és megkeresniük a termékük iránt érdeklődő kereskedőket.

A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága által szervezett 225m2-es magyar közösségi standon 21 kiállító vett részt. A megadott időpontban a standra látogató szerencsések napi 3 alkalommal vehettek részt vezetett kóstoláson Kristian Kielmayer nemzetközi borakadémikus irányítása mellett.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 3. 06:01