Dúl a díjháború - Ezért drágulhatnak az élelmiszerek

agrarszektor.hu
Élelmiszer dráguláshoz vezethet, hogy a kormány a jövő évtől jelentősen meg kívánja emelni a kereskedők úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díját - állítja a SPAR Magyarország Kft. A 14 ezer munkavállalót foglalkoztató cég szerint hazai munkahelyek megszűnése is várható. A kormány a kereskedők esetében az éves árbevétel 0,1 százalékában meghatározott jelenlegi díjmértéket növelné sávosan, amely az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint évi 25-30 milliárd forintos többletterhet jelentene az élelmiszerláncoknak.

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Jelentkezzen most kétnapos agrárkonferenciánkra!

Alapvetően átalakítja a kiskereskedelmi szektort az törvénymódosítási tervezet, amely többszörösére növelné az élelmiszerláncokra kivetett, úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat 2015-től. A SPAR Magyarország esetében például e díj több mint 30 szorosára emelkedne a jövő évtől, ezért a cég a piaci átrendeződés mellett az élelmiszerárak emelkedését és munkahelyek megszűnését sem tartja kizártnak. A SPAR most Magyarország ötödik legnagyobb munkáltatója, és a cég 14 ezer embernek ad munkát. A hazai vállalat az osztrák SPAR-csoport része, amelyet tulajdonosi családok irányítanak, így a csoport nem minősül multinacionális cégnek - hangoztatja a SPAR Magyarország, amely a jövő héten rendkívüli sajtótájékoztatón ismerteti hivatalos álláspontját az ügyben.

Mint ismert, a parlamenthez benyújtott adómódosító csomagból derült ki, hogy a kormány sokszorosára kívánja növelni a kiskereskedők élelmiszerlánc-felügyeleti díját. Az agrarszektor.hu kérdéseire sem a díjat beszedő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem nyilatkozott az ügyben. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára viszont szeptemberben még úgy foglalt állást, hogy egyik piaci szereplő élelmiszerlánc-felügyeleti díja sem növekszik 2015-ben.

A díj mértéke - amelyet a termelőknek, a feldolgozóknak és a kereskedőknek egységesen meg kell fizetniük - most az éves árbevétel 0,1 százalékát teszi ki. A kormány elképzelései szerint viszont a díj árbevételtől függő, sávos mértékben akár 6 százalékra is emelkedhetne, amely az OKSZ szerint összességében 25-30 milliárd forintos többletterhet okozna a kereskedelmi szektorban. Az OKSZ nem tartja kizártnak azt sem, hogy az élelmiszerláncok a díjemelés nyomán az olcsóbb importélelmiszereket részesítik előnyben, és veszélybe kerülhetnek az agrártárcával kötött korábbi megállapodások is.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

KWS – tíz éve első a repcetáblákon*, első az innovációban! (x)

Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repce termesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.

EZT OLVASTAD MÁR?