Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Elképzelhető, hogy az oroszok egy év után sem oldják fel az embargót - emelte ki az inforadio.hu-nak Budai Gyula, miniszteri biztos. Szerinte ugyanis Oroszország a nemzetközi politikai fordulatok és a G7-ek nyilatkozatai miatt olyan álláspontra helyezkedett, amely szerint inkább meghosszabbítanák a tavaly bevezetett korlátozást. A közeljövő politikai eseményei ezért döntően határozzák meg az embargó újabb szakaszát - tette hozzá a miniszteri biztos.
A magyar mezőgazdaságban eddig 27 milliárd euró veszteséget okozott a korlátozás. Az embargó miatt nem csak bevételektől estünk el, hanem tervezett befektetések is elmaradtak. A Magnyit orosz élelmiszeripari lánc például logisztikai központot hozott volna létre Záhony környékén, amely a kelet-magyarországi zöldség, gyümölcs és feldolgozott élelmiszeripari termékek bázisa lett volna, de a beruházás végül nem valósult meg.
Az oroszok ugyanakkor többször is jelezték, hogy szívesen hoznának létre magyar-orosz vegyesvállalatokat Oroszországban. Szerintük ugyanis ez jelentős tőkebefektetést okozna, miközben e vállalatok olyan technológiát kapnának, amely Magyarországon már jól működik. Ezért a jövőben a hortobágyi Varga Lúd Kft., és a Hunland KFt. is létrehozna oroszországi telepeket. A Hunland például 1200 hektáros területen, nagyjából 1500 állattal kezdené el a termelést. A miniszteri biztos szerint a közös vállalatokkal meg lehetne oldani a politikai konfliktusokból adódó problémákat.
Orosz ellenőrök viszont április végén több tucat magyar, görög és ciprusi élelmiszeripari céget is ellenőriztek annak érdekében, hogy az embargó akkor kilátásba helyezett feloldása után az auditált cégek azonnal szállíthassanak az orosz piacra. Az orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) a vizsgálatok után végül tizenöt magyar cégnek engedélyezné az exportot, ugyanakkor a korlátozás előtt kilencven magyar vállalat exportálhatott Oroszországba.











