Végre pénzt látnak a becsődölt CBA-partner dolgozói

MTI
Megkezdik a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozóinak kifizetését. Az elmaradt bérek rendezéseként első körben 359 munkavállaló fizetését rendezik több mint 121 millió forintból. A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A CBA egykori franchise-partnereként működő cég korábban Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Végre pénzt lát az a 359 alkalmazott, akik a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016 őszén elrendelt csődeljárás miatt nem juthattak eddig az elmaradt fizetéseikhez. A felszámoló június 9-én terjesztette elő a bérgarancia-támogatás iránti kérelmét a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához - tájékoztatott az illetékes főosztály vezetője.

Tamási Ildikó azt is közölte, hogy a kérelemben 121 millió 525 ezer 182 ezer forintos támogatási igényt jeleztek. A kormányhivatal meghozta a támogató határozatot, kedden pedig intézkedtek a támogatás kiutalásáról. A törvény szerint a nettó járandóságot közvetlenül a munkavállalók kapják.

Az igényelt támogatás az első része az elmaradt bértartozásnak. A felmondások lebonyolítása, a végkielégítések számfejtése után, újabb igénylést követően a kormányhivatalnak ismét lesz lehetősége támogatást nyújtani a bérgarancia alapból. A bíróság által kirendelt felszámoló, a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. június elsején 92 dolgozó létszámleépítését jelezte a foglalkoztatási szervezetnek, amelyet jóvá is hagytak.

A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A cég korábban Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA egykori franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából.

A Balassagyarmati Törvényszék április 4-én megszüntette a Palóc Nagykereskedelmi Kft. kérelmére elrendelt csődeljárást, mivel az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség. A felszámolási eljárás május 4-én kezdődött meg.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?