Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinációjával, a hatóság és a megyei kormányhivatalok szakembereinek részvételével zajlik december 1-je óta az országos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amely egészen az év végéig, azaz december 31-éig tart. Az ellenőrzést Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el.
Az immár hagyományosnak számító ellenőrzés-sorozat során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak az ünnepekhez kötődő termékekre, valamint az ezeket előállító és forgalmazó helyekre. Ennek megfelelően fokozottan vizsgálják például a húsok és a húskészítmények, illetve az édesipari termékek előállítását és forgalmazását, de az áruhalak értékesítését is.
A kiemelt termékek között egyaránt megtalálhatóak a hal és haltermékek, a virsli, a különböző édesipari termékek, vagy épp a borok és a pezsgők. Az ellenőrök fokozott figyelmet fordítanak a szezonális zöldségek és gyümölcsök származásának, eredetének és nyomon követhetőségének ellenőrzésére is,illetve a NÉBIH laboratóriumában a szaloncukrok és töltött édességek allergén tartalmát is megvizsgálják.