Legyen Ön is Extra Early Bird | Agrárszektor 2025 konferencia
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, az év egyik legrangosabb agrárszakmai eseményére.
A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A lap szerint egyes piaci szereplők azt sem zárják ki, hogy a sertéshús ára utoléri, esetenként meg is haladhatja a marhahúsét. "A drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány" - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.
Augusztusig a húskészítményeknél a drágulás átlagosan 4 százalék volt, és év végig ez is feljebb kúszhat. Az áremelkedést gerjesztheti, hogy az év első háromnegyed évében az élő sertés felvásárlási ára 30-40 százalékkal nőtt - írta a lap.
Bár az ASP az emberre nem veszélyes, a fertőzött állatok szinte kivétel nélkül elhullanak, és jelenleg semmilyen védőoltás, gyógyszer nincs ellene. A világ sertésállományának 20 százalékát adó Kínában becslések szerint már 100 millió állatot kellett levágni a fertőzések miatt. Romániában az ASP terjedése miatt levágott állományok olyan hiányt teremtettek, hogy a magyar export egy év alatt megkétszereződött a szomszédos országba.
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Balázs Attila