Élelmiszerárstop: figyelmeztetés nélkül, azonnal bírságol a hatóság túlárazáskor

Élelmiszerárstop: figyelmeztetés nélkül, azonnal bírságol a hatóság túlárazáskor

agrarszektor.hu
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese kiemelte: a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei az általános gyakorlattól eltérően kötelezően bírságot szabnak ki, amely 50 ezertől akár több millió forintra rúghat.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A járvány, az európai energiaválság és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen nőnek az élelmiszerárak, és ez sajnos Magyarországra is begyűrűzik. A kormány a magyar családok védelme érdekében döntött az élelmiszerárstopról. Az intézkedés február elsejétől a tavaly október 15-i szinten rögzíti a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. A rezsicsökkentés, a benzinárstop és a kamatstop után ezzel újabb beavatkozás javítja a magyarok megélhetését. A nagy mennyiségben fogyó élelmiszerek limitált árának köszönhetően havonta több ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások. Az árstop különösen a gyermekes családokat és az időseket védi.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméret? gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

A rendelkezések betartását február 1-jétől az ország minden részében ellenőrzik a kormányhivatalok. A fogyasztóvédelmi szakemberek a kisboltoktól a piacokon át a hipermarketekig mindenütt vizsgálódnak majd, ahol élelmiszert lehet venni, így az online shopokban is. Ha egy vállalkozás egyszerre tart fenn üzletet és webáruházat, akkor mindkét csatornára lefolytatják az ellenőrzést. A beszerzési vagy önköltségi árnál olcsóbb értékesítés tilalmába ütköző esetekben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) járhat el. A fogyasztóvédelmi kollégák az efféle jogsértéseket jelzik a társhatóságnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a helyes jogalkalmazás érdekében segédletet állított össze az előírásszerű árképzésről, készletezésről. Ha a hatóság mégis jogsértést tapasztal, kötelezően bírságol. Az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírság többször is kiszabható, második alkalommal a korábbi tétel legalább kétszerese lehet. Ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenysége ideiglenesen, legalább egy napra, legfeljebb fél évre korlátozható. Ha fogyasztótól érkezik panasz az élelmiszerárstop megszegéséről, a hatóság azt közérdekű bejelentésként kezeli, és haladéktalanul kivizsgálja. Az ITM a következő hónapokban rendszeresen beszámol majd az ellenőrzési tapasztalatokról

- fejtette ki Schanda Tamás.

Az élelmiszerárstopban érintett termékeket értékesítő boltok számára előírt plusz kötelezettség, hogy az élelmiszerárstopról információs táblákon is tájékoztatniuk kell a vevőket. A hírről az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?